Létrehozva: 2021.04.05.

Elképesztő, mit tett Karikó Katalin a konkurens vakcinagyártóval

Több cég is gyárt mRNS alapú vakcinát, melynél még a vizsgálatok elején felmerült egy komolyabb probléma. Karikó Katalin érdekesen kezelte a helyzetet.

Karikó Katalin a szegedi Dugonics Társaság beszélgetéssorozatán vett részt nemrég, ahol kitért arra is: már 1993-ban készítettek francia tudósok mRNS alapú oltóanyagot, ám az akkor gyulladást okozott. Mint kiderült, ez az úgynevezett uridin nevű anyag miatt történik, amelyet azóta többféle technológiával is próbálnak hatástalanítani. Ez – mint ismeretes – Karikó Katalinnak és a BionTech-nek egy speciális eljárással sikerült is.

A Moderna is ilyen vakcinát fejlesztett, de ők másképp szerették volna ezt a problémát kiküszöbölni, mivel a Karikó Katalinék által kidolgozott megoldás jogát nem akarták megvenni, ami akkor 150 millió dollárt ért. (Karikó Katalin és Drew Weissman találmányának a jogát a Pennsylvaniai Egyetem birtokolta, mivel náluk történt a felfedezés, ugyanakkor az intézmény eladta a jogot másnak.)

Karikó Katalin és tudóstársai – ők fejlesztették ki a Pfizer/BionTech vakcinát (Fotó: Facebook)

„A Moderna nem akart fizetni, és ők sokáig azon dolgoztak, hogy beépítenek egy nem természetes anyagot. Találtak is egy nagyon klasszat, mondták, hogy ez jó, mert az egérben sem okozott mérgezést. Én pedig átküldtem nekik azt a fialuridines cikket, amelyik arról a kutatásról szólt, amelyiknél a majomnál sem volt semmi gond, ahol aztán a 15 emberből 5 meghalt. Merthogy csak az embernél okoz gondot” – mondta el a kutató, ám azt is hozzátette: ő sem hagyta magára a céget, és elkezdett minél több információt begyűjteni a Moderna által tervezett eljárásról. Végül kiderült, olyan adatokat talált, amelyek nem voltak túl kecsegtetőek, sőt, az eljárás egy korábbi vizsgálat során emberéleteket követelt.

„Miután ezeket az adatokat átküldtem, mondtam, hogy biztosnak kell lenniük az eljárásban, mert én sem akartam, hogy bárki is megsérüljön. Ez egy érdekes szituáció. Ugye most van több cég, akik mRNS alapú vakcinát fejlesztenek, és az ember azon dolgozik, hogy a másik nehogy megbukjon, mert ugye, ha valami tragédia történik, akkor az összes „mRNS boltot” be lehet zárni” – indokolta komoly érvekkel Karikó Katalin, miért tartotta fontosnak, hogy segítsen a konkurenciának.

Sejtes immunitást is ad

Az mRNS vakcina képes arra, amire egyébként több vakcina nem: méghozzá nem csak az antitestek számát növeli a szervezetben, azaz nem csupán antitestes immunitást ad, hanem sejtes immunitást is. „Ez azt jelenti, hogy ha ilyen vakcinát kapunk, mint a Pfizer vakcina, akkor az immunsejtjeink felismerik a megfertőzött sejtet is, és megölik” – hangsúlyozta Karikó Katalin.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

ripost.hu

Erre a 4 csillagjegyre most rendkívüli szerencse fog rátalálni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben

POLITIK

Az izraeli hadsereg ismét megindult Gázában

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország