tóth gabi
A kisfiú igazán büszke lehet magára, mert nem adja fel a harcot, épp ellenkezőleg!
Az SMA-s Levente mióta megkapta a gyógyszert, amire az ország dobta össze a pénzt egy komoly összefogás során, nagyon szépen fejlődik. Édesanyja gyakran beszámol az apró lépésekről, amiket a kisfiú elért. Levi egyre ügyesedett, erősödött, így sokkal stabilabban kezdett el ülni, most pedig kifejezetten örömteli hírről számolt be az anyuka: Levente már lépeget!
„Most már egyre többször mondja Levi, hogy sétálni szeretne, tudom messze van a sétálástól, ez még csak “segítséggel lépegetés” de nekünk ez hatalmas boldogság” – fogalmazott egy posztjában az asszony, és egy videót is közzétett arról a bizonyos lépegetésről:
„Nézzétek, milyen ügyes már Levente! Nem csak a foglalkozásokon remekel, itthon is folyamatosan gyakorolja, hogy mit tanult eddig, próbálgatja a szárnyait, küzd, és élvezi az új mozdulatok minden pillanatát. Nagyon büszkék vagyunk rá” – írta egy másik posztjában az SMA-s Levente édesanyja, aki odáig van a harcos kisfiáért, és örömmel nézi, ahogy gyermeke egyre ügyesebb.
„Most már kezdünk abban a tudatban lenni, hogy elhisszük, tényleg sikerült. Nagyon örülünk neki! Már intézzük a továbbiakat is, egyeztetünk a kórházzal és folynak a vizsgálatok. Ha minden igaz, jövő héten már megkaphatja a kisfiam a gyógyszert is, hétvégére már valószínűleg megleszünk vele” – mondta a Ripostnak Zsombi édesanyja, Burinda-Szűcs Szabina, hozzátéve, hogy ez azon múlik, minden egészségügyi vizsgálat eredménye rendben lesz-e a kisfiúnak.