Létrehozva: 2021.11.27.

Ezt mondja a magyar gyerekorvos a kicsik koronavírus elleni oltásáról

Dr. Bense Tamás gyermekgyógyászt kérdeztük.

Szerző Ripost

December 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő azt is bejelentette: miután egy nagy gyógyszergyártó cég megkapta az engedélyt az 5 és 12 év közötti gyermekek oltására, Magyarország is szerzett 2 millió vakcinát. Az első szállítmány december 20-a környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani Magyarországra a gyerekek számára elérhető vakcinát.

A szülőket arra kérte, gondolják át, és ha tehetik, akkor oltassák be a gyermekeiket.

„ A gyermekorvosok nagyon régóta várják már, hogy ezt a korosztályt is lehessen oltani. Ennek az a jelentősége, hogy közvetítőként a tünetmentes 5-12 éves korosztály bőven tud fertőzni, a családon belül is meg a közvetlen környezetét. Tehát emiatt alattomos ez az egész betegség a kicsiknél, mert valóban enyhébb tüneteket produkál, vagy teljesen tünetmentesen esik át ezen a fertőzésen, de ugyanakkor a fertőzőképessége igen-igen nagy tud lenni” -mondta a Ripostnak Dr. Bense Tamás gyermekgyógyász.

„ Sajnos a gyerekeknél is járhat szövődményekkel a vírus, a gyerekek is tudnak lélegeztető gépre kerülni, és náluk is jellemzőek az utótünetek, ami több héttel a betegség lezajlása után jelentkezik. Különböző szerveket megbetegítő tünetegyüttes a sokszervi gyulladás, ami érintheti a szivet, a tüdőt, a vesét, a májat, az idegrendszert és viszonylag hosszadalmas a kilábalás belőle.” – tette hozzá a szakember.

Fotó: drbense.hu

„Úgy gondolom, ahogy a legtöbb gyerekorvos, hogy indokolt az oltás és kézséggel részt veszek a gyerekek oltásában, arra kérem a szülőket is, oltassák be gyerekeiket ” -mondta Bense Tamás.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy közeleg az influenza szezon, az pedig semmiféleképpen nem kívánatos, hogy egy covid által legyengített szervezet elkapja az influenzát, vagy fordítva. Mindkét betegséget sokkal könnyebb megkapni legyengült állapotban.

PollMaker

 

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála