Létrehozva: 2021.10.26.

Ezeréves apátságra építkeztek Mogyoródon, a lakók tiltakoznak

A szabályozások megváltozása miatt történhetett meg ez.

A mogyoródi Klastromdomb felbecsülhetetlen értékeket rejt magában, ugyanis a felszín alatt van az ezeréves mogyoródi bencés apátság és Bárhory Miklós kastélyának a romjai.

A legenda szerint László a Mogyoród-hegy közelében Salamon királlyal vívott csata előtt megfogadta, ha győz, azon a helyen egyházat alapít Szent Márton tiszteletére. Győzött és teljesítette az ígéretét. Az Árpád-kori apátságot 1481-ben bezárták, majd a 15. század végén Báthory Miklós váci püspök épített ott kastélyt reneszánsz stílusban.

A terület üresen állt sokáig, a 20. század végén felparcellázták és beépítették. Az építkezések jelentősen megnehezítették a régészeti feltárásokat.

A 80-as években, amikor a telken régészeti feltárások zajlottak, szigorúbbak voltak a szabályok, szakemberek mondták meg, hogy a telken belül hova lehet házat építeni.

De a szabályozások azóta megváltoztak, 2013-tól ugyanis a 300 négyzetméter alatti épületek nem engedélykötelesek. Ezért történhetett meg, hogy a Klastromdombon 4 nap alatt felépült egy társasház alsó szintje. Az építtető és a tervező felelőségére bíz mindent a jelenlegi jogszabály, de ha nem felel meg az előírásoknak az építkezés, büntetés jár és bontást is elrendelhetnek.

Fotó: mogyorod.ma

Október elején megtörténtek a hatósági vizsgálatok és a régészek arra kérték az építtetőt, hogy függessze fel az építkezést. A kitermelt földben ugyanis régészeti leleteket találtak és több probléma is felmerült.

Fotó: mogyorod.ma

A helyiek kiálltak az értékek mellett, petíciót indítottak, hogy megállítsák az építkezést. Szeretnék megmenteni a páratlan régészeti leleteket – írja a mogyorod.ma.

 

origo.hu

L.L. Junior barátnője nem tud szabadulni attól, amit látott

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence