INSIDER

Elképzelhetetlen tragédia: édesanyja gyilkosával él a félárván maradt Máté

A férfi brutálisan meggyilkolta Máté édesanyját, szabadulása után mégis neki ítélték a kisfiú felügyeleti jogát.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Nyolc éve, hogy az angliai Southamptonban férje kilenc késszúrással kivégezte Máriát, mert nem tudta elfogadni, hogy a nő válni akart. Ezután a tengerbe akarta ölni magát, de nem merte megtenni. Egyetlen fiuk, Máté először az anyai nagyszülőkhöz került. A férfi két és fél év börtön után szabadult, és miután kiengedték, elintézte, hogy a fia vele élhessen.

Az apai nagyszülők anyagi helyzetével nem tudtunk versenyezni. Amit mi vettünk, arra azt mondta, hogy ócska – mondta a Borsnak a meggyilkolt nő anyukája.

A kisfiút végül elvitte az apa családja, majd el is perelték őt a nagyszülőktől.

Öt éve a gyilkos apjával él, rólam hallani sem akar. Érthetetlen, hogy aki megöli a saját feleségét, hogyan kaphat özvegyi jogot? És hogyan ítélhetik neki a fiát pszichiátriai vizsgálat nélkül? A nagyapja azóta elhunyt, de úgy ellenünk nevelték, hogy a temetésére sem jött el – teszi hozzá a nagymama.

Mária üzent lassan 18 éves unokájának.

Kérem, hogy olvasson el minden dokumentumot, cikket, így meg fogja érteni, hogy mi is történt az anyjával. Legalább telefonon beszélgessünk!

 

címkék:
És ezeket olvastad már?