Létrehozva: 2021.10.18.

Elképesztő konvoj haladt keresztül Budapesten, kiderült, mit rejtettek a kamionok

Fontos dologra hívták fel a figyelmet a különleges menettel.

Hosszú kamionsor haladt át pénteken Budapest történelmi belvárosán 33 tonnányi rakománnyal. A teherautókban élelmiszer adomány volt, rászorulóknak.

Az élelmezési világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közösen szervezte meg. Ez már hagyomány, a mostani volt a 16. alkalom.

A kézzelfogható segítségnyújtáson túl a rendezvény célja a figyelemfelhívás: a menet az élelmiszerpazarlás és az éhezés ellentmondására fókuszál. A fenntarthatóság érdekében az élelmiszer-ellátási rendszerek átalakítását és ezen belül is az élelmiszerpazarlás csökkentését sürgetik, hiszen nap mint nap hatalmas mennyiségű élelmiszer kerül a kukába, annak ellenére, hogy világszerte emberek milliói éheznek, és szorulnak az élelmiszerbankok, vagy más szervezetek segítségére.

„A fenntartható fogyasztás egyik alapvető célja, hogy csökkentsük az élelmiszer hulladékot, az élelmiszer pazarlást. Ennek nagyon jó eleme az adományozás, amikor különböző cégek a felesleges termékeket adományozás céljával tovább értékesítik” – mondta el a Ripost-nak dr. Helik Ferenc, a NÉBIH Élelmiszerbiztonsági igazgatóhelyettese.

Megtudtuk: Magyarországon éves szinten 1,8 millió tonna élelmiszer hulladék keletkezik. Ennek közel fele a háztartásokban...

„Globálisan az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada veszendőbe megy. Ebben a pazarlásban a mezőgazdasági termelőknek, a feldolgozóknak, a kereskedelemnek és a háztartásoknak is komoly szerepe van“ – mondta el Szabó Szilvia, az Élelmiszerbank ügyvezető igazgatója.

„Az Élelmiszerbank évente 8 ezer tonna élelmiszer-felesleget ment áruházakból és élelmiszergyártóktól, amit rászorulók között osztunk szét” – tette hozzá.

Az élelmezési világnapról (október 16.)

Az élelmezési világnap egy 150 országot felölelő összefogás, melynek célja, hogy ráirányítsa a döntéshozók és a közvélemény figyelmét az emberiséget sújtó éhezésre, és ösztönözze őket az élelmezési problémák megoldására. A világnap idei mottója, „A tetteink alakítják a jövőt is azt hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóbb közös jövő alapjait csak együtt tudjuk lefektetni.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal praktikákkal segít, hogy minél kevesebb élelmiszert pazaroljanak a háztartások. Erre a linkre kattintva többek közt megtudhatod, hogyan szervezz születésnapi bulit maradék nélkül, hogyan tartósítsuk a zöldfűszereket, de kenyértárolási tippeket is kapunk.

origo.hu

L.L. Junior barátnője nem tud szabadulni attól, amit látott

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence