Létrehozva: 2021.08.15.

Brutális vérfürdő Kétegyházán – egy súlyos sérült kórházban

Szombat délután két család verekedett össze Kétegyházán. Vascsővel és láncfűrésszel mentek egymásnak, egy embert újra kellett éleszteni.

A rendőrség még vizsgálja a körülményeket, de annyi biztos, hogy nem bízták a dolgot a véletlenre a kétegyháziak. A veszekedésben több ember megsérült, miután két család láncfűrésszel és vascsővel esett egymásnak a kétegyházi Nagy Sándor utcában.

Lipták András rendőrhadnagy, sajtóreferenstől vasárnap a beol.hu megtudta, hogy az eset során hárman könnyebben, egy férfi pedig súlyosan megsérült.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság három férfit őrizetbe vett és nyomozást rendelt el.

Gyulára, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházába szállították az egyik sérültet, koponyasérüléssel és levágott végtagokkal.

A Gyulai Hírlap szintén írt az esetről. Informátorukra hivatkozva arról számoltak be, hogy az egyik áldozatnak vascsővel verték szét a fejét, levágták több ujját. A másik férfinek az alkarját kaszabolták össze motoros láncfűrésszel.

A helyszínre négy mentőegységet riasztottak, ahonnan egy súlyos-életveszélyes, egy súlyos és további két könnyebb sérüléseket szenvedett sérültet szállítottak az ellátást követően kórházba – tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat a beol.hu-t.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább