BOZÓT

Az MSZP is beszáll a Nagy Plakátháborúba!

Öntsünk tiszta vizet a a Simicska-pohárba. Lényegében ez javaslatuk legfőbb üzenete.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

 Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be a tiszta és egyenlő kampány érdekében, aminek

 

támogatásával a szocialisták szerint a kormány bebizonyíthatja, hogy nem csak régi barátját akarja tönkretenni, a Jobbik pedig azt, hogy nem egy Simicska Lajosra épített "új csodafegyverrel" akar választást nyerni

 

- jelentette be Molnár Gyula pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján.

       Az MSZP elnöke az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött a plakáttörvénnyel kapcsolatban elképesztőnek és felháborítónak nevezte, hogy a parlamentet "ráncigálják" és a köztársasági elnököt "kényszerítik, hogy rekordsebességgel visszadobjon egy törvényt",

 

csak azért, hogy a két jobboldali párt megvívja harcát a nyilvánosság előtt arról, kié legyen Simicska Lajos öröksége.

    Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta: az MSZP egy korábbi javaslatát "porolja le" és nyújtja be az Országgyűlésnek, amiben azt kezdeményezik, hogy szűnjön meg a közpénzből való kampányolás és legyen egyenlő esélye a pártoknak,

 

mert tarthatatlan, hogy jelenleg közpénzből és "lopott pénzből" plakátháború zajlik az országban. Közölte: amint kiderül, mikor lesz a plakáttörvény miatt rendkívüli parlamenti ülés, akkor ötpárti egyeztetést kezdeményeznek az MSZP javaslatairól.

címkék:
És ezeket olvastad már?