kulcsár edina
Egyesek számára evidencia, hogy tudják, mi kerül másnap az asztalra, hova mennek, meddig maradnak. A kárpátaljai kislánynak, Timinek minderről fogalma nincs. A helyzete kilátástalan, és már arra vágyik, hogy ismét iskolába járhasson és láthassa a barátait.
Dúl a háború Ukrajnában. A fegyveres konfliktusok ugyan nem terjedtek át a magyarok lakta Kárpátaljára, ám a hatásik így is érződnek. Az emberek rettegnek, hogy a körülményeik mikor válnak még rosszabbá. Nem tehetnek mást, mint reménykednek a békében, vagy becsomagolják a legszükségesebb személyes holmijukat,
pont annyit, amennyi egy nagyobb hátizsákban elfér, és útnak indulnak.
Timi azok közé a gyerekek közé tartozik, akiknek a szüleiben erősen él a vállalkozó szellem. Mindent feltettek egy lapra. Kockáztatnak, de hisznek abban, hogy Németországban egy jobb élet vár rájuk.
Munkácson éltek, ott dolgoztak, a gyerekek pedig ott jártak óvodába, aztán iskolába. A háború mindent tönkretett.
A kislány tehát a családjával együtt elhagyta a szülőföldjét. Először Magyarországra érkeztek, ahol a budapesti BOK-csarnokban kialakított menekültbázison kaptak ideiglenes ellátást. A gyermekkel az apa engedélyével beszélgettünk.
- Milyen a helyzet Ukrajnában?
- Rossz. Nagyon rossz. Még zajlik a háború.
- Szeretnéd, hogy vége legyen?
- Igen.
- Hányadikos vagy?
- Másodikos.
- Tudsz már olvasni?
- Még nem annyira.
- Szeretnél megtanulni? Visszavágysz az iskolába?
- Igen.
- Mikor voltál találkoztál a barátaiddal utoljára?
- Régen.
- Hiányoznak?
- Nagyon.
Néhány asztallal arrébb két kisfiú, Miki és Denisz számítógépen játszott. Ők is a háború elől menekültek.
- Mit játszotok?
- Lövöldözőset.
- Mit gondoltok a fegyverekről?
- Jók!
- Mire?
(Mindketten megvonják a vállukat. Elgondolkodnak, aztán lehajtják a fejüket, majd egy mélyet sóhajtanak)
Itt a videónk a megrázó beszélgetésről: