5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Cseh Laci megtalálta, és elvette az ideális nőt! - fotó

sólyom z.
Szerző
sólyom z.
Létrehozva2015. 08. 24. 09:09

A magyar úszóklasszis a hétvégén feleségül vette szerelmét, Diát. Laci és kedvese nyolc éve alkot egy párt, és legfeljebb csak az úszóversenyek választhatják el õket egymástól.

A kazanyi vizes világbajnokságról egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel hazatérő magyar klasszis, Cseh László hétvégén feleségül vette szerelmét, Diát - közölte a Blikk. 

A pár nyolc éve él együtt, megismerkedésük helyszíne pedig szimbolikus: Laci az uszodában találkozott gyönyörű feleségével. Négy éve összeköltöztek, s egyre inkább erősödött bennük az elhatározás, hogy összeházasodnak.

 

Õ az ideális nő számomra, hiszen gyönyörű, intelligens, kedves és türelmes is, igazi társ, akire mindig számíthatok

 

 - nyilatkozta a lapnak az úszó, majd hozzátette, harmonikus a kapcsolatuk, pedig egy élsportolóval nem lehet könnyű együtt élni.

Az ifjú pár szombaton tartotta az esküvőt Nógrádban. Laci elmondása szerint nagyon várták már a pillanatot, amit eddigi életük legszebb napjának nevezett. A sportoló azt is elárulta, hogy párja szervezte az eseményt, s intézte a vele kapcsolatos teendők nagy részét, miközben ő a világbajnokságra készült.

Cseh Lászlóék nagyjából 150 vendéggel együtt ünnepeltek, volt egyházi és polgári szertartásuk is. Remekül sikerült minden, de a fiatal pár nagyon várja a tengerparti nyaralást, amely ezúttal nászút is lesz egyben.

A sportoló édesanyjával a vizes vb ideje alatt a %RIPOST% készített interjút.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.