Krausz Gábor
Hatalmas felfedezést tettek a szakemberek.
Az utóbbi időben egyre több kutatás zajlik azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet az élet egy távolabbi bolygón, mondjuk a Marson. A kutatók most találtak is egy lehetőséget erre, ám ez nem a vörös égitesten található, hanem a K2-18b-n.
A közelmúltban jelentették be, hogy a tudósok úgy vélik, megtalálták a „Naprendszeren kívüli biológiai aktivitásra utaló eddigi legerősebb jeleket”. A brit Cambridge-i Egyetem asztronómusai a NASA James Webb teleszkópjának adatait használták fel, és „dimetil-szulfid (DMS) és/vagy dimetil-diszulfid (DMDS) kémiai ujjlenyomatait” találták.
A nem természettudományos érdeklődők számára a DMS-t és a DMDS-t csak az élet termeli, így érthető, hogy az ilyen kémiai vegyületek felfedezése némi izgalmat okozott. A K2-18b a Földtől 120 fényévre található, és háromszor akkora, mint a mi bolygónk.
Bár ez a lelet tagadhatatlanul jelentősnek számít, a tudósok a további kutatások során óvatosan közelítenek a dologhoz.
Nem tudtuk biztosan, hogy a legutóbb észlelt jelet a DMS-nek köszönhetjük-e, de már a célzás is elég izgalmas volt ahhoz, hogy a JWST-vel (James Webb űrtávcső), valamint egy másik műszerrel újra megnézzük
– mondta a kutatást vezető Nikku Madhusudhan professzor a Cambridge-i Csillagászati Intézettől, aki hozzátette: mindent figyelembe véve, amit erről a bolygóról tudunk, egy életben gazdag óceánnal rendelkező hyceáni világ az a forgatókönyv, amely a legjobban illik a rendelkezésünkre álló adatokhoz.
A hír nyomán más tudósok is kifejtették véleményüket arról, hogy milyen lehet az élet a K2-18b-n. Dr. Arik Kershenbaum, a Cambridge-i Egyetem zoológusa, a The Zoologists Guide to the Galaxy (Útikalauz a galaxishoz) című könyv szerzője szerint az élet a távoli bolygón teljesen más lenne, mint a mai Földön.
„Még ha van is óceán ezen a bolygón, az inkább úgy fog kinézni, mint a Föld három vagy négymilliárd évvel ezelőtt, amikor az élet először kifejlődött” – idézi az Unilad a tudós szavait. Azaz ezeket az idegeneket ne úgy képzeljük el, mint az X-akták földönkívüli lényeit, sokkal inkább úgy, mint egy David Attenborough-dokumentumfilm szereplőit. "Amit magabiztosan kijelenthetünk, hogy ha van is egy bolygón élet, az jellemzően rendkívül egyszerű. Ez alatt azt értem, hogy egyszerű interakciók és egyszerű ökoszisztéma. Szóval lehetnek olyan lények, amik egy csillag fényével táplálkoznak, mint nálunk a növények, és ha meghalnak, lesüllyednek a vízbe, ahol más organizmusok ezeket fogyasztják el" – magyarázta a szakember a cseppet sem sci-fiket idéző idegen világot.