RETRO RÁDIÓ

Rosszul alszol? Használd a NASA asztronautáinak trükkjét!

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 01. 20. 20:30

Ezzel a pózzal úgy alszol majd, mint a bunda.

A jó és minőségi alvás elengedhetetlen az egészséges életstílus fenntartásához. De azt is tudjuk, hogy szakértők szerint egy felnőttnek a megfelelő napi működéshez szüksége van 7-9 óra alváshoz. Ez azonban nehezen elérhető cél azok számára, akik álmatlansággal küzdenek, rosszul vannak vagy csak alapból rossz alvók, netán túl sokszor kelnek fel alvás közben mosdóra menni. Habár utóbbi egy este maximum négyszer a szakértők szerint teljesen normális, főleg a kor előrehaladtával. Ezeket figyelembe véve is van azonban egy mód arra, hogy javítsunk legalább a minimális alvásunk minőségén is. Ez pedig a NASA asztronautáinak alvási pozíciója: a zéró gravitációs alvás.

férfi, ágy, alvás, párna
A minőségi alvásnál nincs fontosabb / Fotó: Pexel (illusztráció)

A zéró gravitációs alvás során az ember a hátán fekszik úgy, hogy mindkét keze és lába kissé meg van emelve a szív szintjéhez képest, így a gerinc kiegyensúlyozott, egyenes és alátámasztott, aminek köszönhetően a megszűnik a testünkben a nyomás. Ez a póz pedig azok számára a leginkább hasznos, akik csak forgolódnak és rosszul alszanak az éjszaka folyamán. Így pedig a test nem tud pihenni, nem tud felépülni semmiből.

Az alvás a legfontosabb az influenza leküzdésében, az abból való felépülésben. Persze orrfolyással, torokfájással, lázzal ez szinte lehetetlen, de vannak trükkök az alvás elérésére így is

- közölte Dr. Tim Mercer. 

És pontosan egy ilyen trükk a zéró gravitációs póz, amely során a fejünket is ha feljebb emeljük alvás közben, akkor a légutak nyitottabbá válnak, több oxigénhez jut a testünk. De a fej megemelésével csökken az esély a horkolásra is. De például ha a térdünk magasabb szinten van a szívünknél, akkor csökken a láb duzzanata is reggelre a jobb vérkeringésnek köszönhetően – írja a UNILAD.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.