tóth gabi
A legtöbben a vonalaik miatt aggódnak, azért kerülik az édességeket, de ez csak egy a sok probléma közül, amit a hozzáadott cukor okozhat a szervezetben. Nemcsak az egészségnek, a szépségnek is árthat.
Azt mindenki tudja, hogy az egészséges életmód egyik titka, hogy kerüljük a cukrot, de megvalósítani ezt nem is olyan egyszerű, hiszen rengeteg élelmiszer és innivaló tartalmaz hozzáadott cukrot. Mégis megéri alaposan utánajárni, hogy mit eszünk, hiszen ezek az ételek, italok nemcsak súlyfelesleget okoznak, de amellett, hogy hosszú távon a szervezet egészére ártalmasak, még az öregedést is gyorsítják, írja a Health magazin.
Gyorsítja a sejtek öregedését
A Jama Network Openben megjelent tanulmány szerint a hozzáadott cukrok, ha túl sokat fogyasztunk belőlük, felpörgethetik a sejtek természetes öregedését. A kutatás során a vizsgálatban résztvevők biológiai életkorát vizsgálták, és kiderült, hogy akik kisebb mennyiségben fogyasztottak hozzáadott cukrokat tartalmazó ételeket, azoknak a biológiai életkora, vagyis a sejtjeik életkora alacsonyabb volt. A cukor megváltoztatja a sejtek működését, serkenti a gyulladást, így oxidatív stresszt is kivált a szervezetben – mondta Dorothy Chiu, a tanulmány társszerzője, aki kihangsúlyozta, hogy mind az oxidatív stressz, mind a gyulladás felgyorsíthatja a biológiai öregedést.
Kihagyni nem, de csökkenteni érdemes
Teljesen nem kell elhagyni az étrendből ezeket az ételeket és az italokat, de szakemberek szerint érdemes korlátozni a bevitt hozzáadott cukor mennyiségét napi 25-35 grammra. 50 gramm feletti mennyiség már felgyorsíthatja a bőr öregedését.
Miben van hozzáadott cukor?
Egyértelmű, hogy a cukros üdítőket, édességeket érdemes kerülni, de ezeken kívül rengeteg olyan élelmiszer van, amiről nem is gondolnánk, hogy hozzáadott cukrot tartalmaznak. Ezekkel a rejtett cukrot tartalmazó ételekkel pedig gyorsan túlléphetjük a napi ajánlott mennyiséget. Ilyenek például a boltokban kapható öntetek és szószok, a majonéz, a ketchup és a különféle tésztaszószok, de az ízesített joghurtok és egyes kenyérfélék is de tartoznak – utóbbiak közül az olcsóbb fajtákat gyakran fruktóztartalmú kukoricasziruppal készítik. Rejtett cukrot tartalmazhatnak a felvágottak, a reggeliző pelyhek, müzliszeletek is.