Létrehozva: 2023.06.19.

Hiába finom és hűsítő, a szakemberek nem ajánlják a forróságban

Vigyázz, mit iszol, hogy ki ne száradj a nyári hőségben!

Szerző Piréz

Ugye, ha csak a limonádéra gondolsz, máris összefut a szádban a nyál? Nos, nincs ezzel az itallal semmi baj, ám a hirtelen kitört nyári forróságban mégsem ajánlják a szakemberek. A benne lévő cukor ugyan energiát ad, ám ezzel együtt dehidratál is az ozmózis révén. 

Fotó: Pixabay

Az ozmózis az a folyamat, amelynek során a víz távozik a sejtekből annak érdekében, hogy helyreállítsa a vér egyensúlyát. Hogy az elveszett mennyiséget pótolják a sejtek, több vízre lesz szükségük, így azt elvonják a szervezetből, ezért nem tanácsolják a cukros levek fogyasztását az olyan nyári melegben, amely amúgy is megizzasztja az embert. 

Számos olyan ital van, amelyeket hiába fogyasztunk lelkesen a nyári hőségben, több kárt okozunk velük magunknak, mint hasznot

- figyelmeztet a Mindmegette, amelynek összeállítása szerint ebbe a körbe tartoznak a boltokban vásárolható gyümölcslevek és üdítőitalok, amelyek tele vannak hozzáadott cukorral, amitől csak még szomjasabbak leszünk, valamint az alkohol- és a koffeintartalmú italok is, amelyek amúgy is ellenjavalltak nagy melegben.

Hogy akkor mégis mit érdemes inni? Elsődlegesen a vizet ajánlják, de ha valakinek nem pálya a színtelen, szagtalan, íztelen folyadék, az se keseredjen el, mert vannak még jó lehetőségek a vízpótlásra. Ilyenek a

  • házilag készített gyümölcslevek,
  • levesek, 
  • koffeinmentes és gyógynövényes teák
  • és maguk a gyümölcsök, 

például a görögdinnye, amelynek 90 százaléka víz, így kiválóan hidratál, akárcsak a barack.

 

Szerző Piréz

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el