5 hónapja

Elkeserítő felmérés látott napvilágot a magyar dohányosokról

Éppen csak lecsúsztunk a dobogó legalsó fokairól.

Az Egyesült Királyságban tegnap jelentették be, hogy a világon elsőként egymillió embert akarnak leszoktatni a dohányzásról. A kampány részeként a terhes nőknek 400 fontot (mintegy 180 ezer forintot) ajánlanak fel, hogy eldobják a cigit - adta hírül az Euronews.

Fotó: Pixabay

A swap to stop névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy 2030-ra 5 százalékra csökkentésék a dohányosok számát, vagyis gyakorlatilag füstmentesítsék a szigetországot. Európa még messze nem tart itt, az Eurostat adatai szerint az Unió lakosságának csaknem 20 százaléka dohányzik naponta. 

Grafika: Eurostat

A legjobban Svédország áll, ott már 10 százalék alá sikerült leküzdeni ezt a rátát. Igaz, jóval előrébb járnak a harcban is: már 2005 elején minden bárban és étteremben betiltották a dohányzást, 2019-ben pedig a tilalmat tovább terjesztették a szabadtéri vendéglátóhelyekre is.

Az EU-ban a legtöbbet dohányzó ország Bulgária, ahol a lakosság közel egyharmada gyújt rá naponta, azt követi Törökország és Görögország, de mi sem lehetünk túl büszkék, hiszen Magyarország negyedik helyezése azt jelenti, hogy az itt élők több mint egynegyede rabja a dohányzásnak

Grafika: ECIS - European Cancer Information System

Ha pedig a dohányzás okozta rákos megbetegedéseket nézzük, ott még inkább elrettentő a statisztika. Európában 757 ezer rákos megbetegedést tulajdonítanak a dohányzásnak, és a bagósok fele idő előtt, átlagosan 14 évvel korábban hal meg. Ráadásul Magyarország itt a nem túl dicső elsőséggel büszkélkedhet: az európai átlagnak mi csaknem a másfélszeresét produkáljuk

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így gúnyolja Elon Musk a nevetséges Volodimir Zelenszkijt - kép

origo.hu

Sejtelmesen üzent a válófélben lévő Tóth Gabi

borsonline.hu

"Nagyon bántja, hogy Nati ott volt vele" – Ismét megjelent Berki Krisztián szelleme

magyarnemzet.hu

Kijelenthető, hogy már Dibusz Dénes a válogatott első számú kapusa?

ripost.hu

Vilmos herceg megjegyzése Meghan Markle-ről, megsértette Harry herceget

vg.hu

Ritka, harmincöt éve nem látott vadállatott vettek videóra Borsodban – csak nehogy úgy járjon, mint a farkas

origo.hu

Bikiniben focizott Berki Mazsi - VIDEÓ

mindmegette.hu

Év végéig befagyasztja árait az egyik legnagyobb hipermarketlánc

mandiner.hu

Bréking: újabb magyar kapott Nobel-díjat

ripost.hu

Borzalmas tragédia! Kiss Ernő Zsolt és felesége segítséget kérnek

vg.hu

Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (X)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Birsalmából tea? Ennél jobb immunerősítő nem kell

MEDICINA

Így állítsd meg a hajhullást 50 év felett

MEDICINA

Ne dobd el a kukorica bajuszát, fantasztikus, mire jó

MEDICINA

Nem csak szörpnek remek, így használd a fügefa levelét

MEDICINA

Így hat a testedre napi 2 csésze forró kávé

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha mindennap megeszel 3 gerezd fokhagymát

MEDICINA

Elhunyt a 31. hétben született kisbaba, az anyuka majdnem utána halt

MEDICINA

Soha ne igyál tejet éhgyomorra, így árthatsz vele