Létrehozva: 2020.08.24.

Koronavírus – sajnos itt a bizonyíték, többször is el lehet kapni a vírust

Újra megfertőzött a koronavírus egy hongkongi férfit négy és fél hónappal azután, hogy az illető felépült a Covid-19-ből. A koronavírus-újrafertőződés első dokumentált esetét hétfőn mutatták be a Hongkongi Egyetem kutatói.

Az eset azt jelzi, hogy a betegség, amely már több mint 800 ezer ember halálát okozta világszerte, terjedni fog globálisan a nyájimmunitás ellenére – hangsúlyozták a szakemberek.

A 33 éves férfit áprilisban bocsátották el a kórházból az új koronavírus okozta betegségből gyógyultan, ám koronavírus-tesztje pozitív lett augusztus 15-én, amikor visszatért Hongkongba Nagy-Britannia érintésével Spanyolországból.

A Clinical Infectious Diseases című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány szerint a férfi korábban egészségesnek tűnt. A kutatók kimutatták, hogy a koronavírus egy másik törzse fertőzte meg és tünetmentes volt a második fertőzés idején.

Fotó: Pixabay.com

„Ez az eset nem jelenti azt, hogy az oltás haszontalan lesz” – mondta To Kaj-vang, a tanulmány egyik vezetőszerzője.

„Az oltás által előidézett immunitás különbözhet a természetes fertőzés által előidézett immunitástól. Meg kell várni az oltóanyagok klinikai próbáinak eredményeit, hogy lássuk, milyen hatékony a vakcina” – tette hozzá.

Kínából korábban jelentettek olyan eseteket, hogy kórházakból gyógyultan távozók ismét megfertőződtek koronavírussal. Ám az orvosok szerint nem volt nyilvánvaló, hogy a teljes felépülés után kapták el ismét a fertőzést – ahogyan a hongkongi beteg esetében történt – vagy az első fertőződésből a vírus még mindig a szervezetükben volt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Minden reggel kávézol? Így tartsd fehéren a fogaidat

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

4+1 ok, amiért a fokhagyma a legjobb barátod