Létrehozva: 2019.11.21.

Ijesztő adatokat tettek közzé a tudósok a marihuánás cigarettát szívókkal kapcsolatban

Egy új kutatás szerint azokat, akik rendszeresen szívnak marihuánás cigarettát, nagyobb valószínűséggel fenyegeti egy rossz esetben akár halálos betegség. De vajon mi ez, és mégis mekkora a veszély?

Szerző Horváth Gabi

Az amerikai kutatók közel 43 000, 18 és 44 év közötti felnőttet vizsgáltak egy teljes éven keresztül, 2016 és 2017 között, és arra jutottak, hogy aki hetente legalább háromszor szív marihuánát, annál a stroke kockázata két és félszeresére nő a nemdohányzókhoz képest. Azok esetében pedig, akik a kannabisz mellett cigarettáztak vagy elektromos cigarettát is szívtak, háromszoros kockázatot mértek. A kutatás tehát újabb bizonyítékot vonultatott fel a marihuána és a stroke kapcsolatát illetően.

Fotó: Pixabay.com

A tudósok szerint az orvosoknak figyelmeztetniük kellene erre a kockázatra a pácienseiket, már csak azért is, mert a könnyű drognak számító marihuána egyre könnyebben elérhető, és több helyen az orvosi használata is engedélyezett. Azt már korábbi vizsgálatok is bebizonyították, hogy a marihuána füstje veszélyesen szűkíti az agyi ereket, ezzel pedig akár stroke-ot is indukálhat.

Fotó: Pixabay.com

A marihuánás cigarettát szívókról azt is megállapította a kutatás, hogy általában fiatalabbak, alacsonyabb végzettségűek, és fizikailag aktívabbak voltak, mint a kontrollcsoport. Gyakrabban fordult elő náluk az ivás és a dohányzás vagy az elektromos cigaretta használata is. Bár ezek szerint a tényezők szerint a kutatók korrigálták az adatokat, ezek a változók valamelyest befolyásolhatták az eredményt. Az viszont biztos, hogy a stroke egyéb rizikófaktoraival, például magas vérnyomással élő fiatal kannabisz-használók esetében mindenképp nő az akár fiatalon elszenvedett stroke rizikója. A stroke pedig világszerte az egyik vezető halálok, amely ha nem halálos, akkor is tartós egészségkárosodáshoz vezethet.

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg