Sötét titok: ezért okozzák a legdurvább függőséget az édes-sós nasik

Kóstoltál már csokiba mártott ropit, vagy cukorbevonatú földimogyorót? És azt is megtapasztaltad már, hogy ezek azok az ételek, amelyeket egyszerűen lehetetlen abbahagyni? A kutatók szerint ennek a jelenségnek egészen ősi gyökerei vannak. Az ókori Közel-Keleten és a középkori Európában is népszerűek voltak az egyszerre édes és sós ételek. A középkorban gyakran főztek húst gyümölcsökkel és édeskés fűszerekkel, például fahéjjal és szerecsendióval. A sózott és cukrozott olajos magvak is ebben az időben váltak népszerűvé – de csak a gazdagok körében, hiszen a cukorhoz nem volt egyszerű hozzájutni. Vagyis ezeket az addiktív ételeket nem az élelmiszeripari laboratóriumokban találták ki.

A kisbabák ösztönösen vonzódnak az édes ízhez, hiszen az anyatej is édes. A sós íz iránti szeretetünk körülbelül 4 hónapos korunkban fejlődik ki – egyes kutatók szerint azért, mert a sós ételekben a szervezet számára szükséges ásványi anyagok vannak, például nátrium és kálium. Az sem mindegy, mit eszik az édesanya a várandósság és a szoptatás időszakában, hiszen a baba is ezeket az ételeket fogja szeretni. Ez a tápszeres babákra is igaz, az első tápszerük ízéhez a későbbiekben is ragaszkodnak.

Azt is tudjuk, hogy az édes ételek ízét is jobban „kihozza” a só, sőt, egy pici só jelenlétében más aromákat is jobban érzünk. Ezért számít ínyencségnek egy pici tengeri sót adni a csokoládéhoz.

Ettől persze még egyik fajta ételt sem ehetjük nyakló nélkül, hiszen a túlzásba vitt cukor-  és sófogyasztás egyaránt ártalmas. Épp ezért jó, ha mégiscsak erőt veszünk magunkon, ha ilyen összetett ízű csemegék közelébe kerülünk.