Halálközeli élmény és találkozás Istennel: Ezt látta kómában az újszíves

Mondják, hogy a szívátültetettek – legalábbis akik túlélik a beavatkozást - kétféleképpen reagálnak műtét után. Van, aki mindenáron szeretné megtudni, kinek a ketyegőjét kapta, hiszen hajlamos az ember azt hinni, hogy a szerv eredeti gazdájának tulajdonságai, sőt, lelki beállítottságai - részben legalábbis - átkerülnek az új testbe. Sokan ezért próbálnak megtudni a donorról, amit lehet.

A 42 éves Puporka Elemér, vagy ahogy mindenki szólítja, Bohóc a másik véglet. Nem akarta tudni, hogy új szíve, mely a műtét óta életben tartja, vajon kié lehetett. De menjünk csak vissza egy kicsit az időben, irány Nógrád megye, Szirák!

Súlyos diagnózis 3 évesen: bármikor leállhat a szíve

Nagy szerencséje Bohócnak, hogy édesanyja áldott jó asszony, aki mindig mindent megtett fiaiért. Õ vette észre annak idején, hogy a hároméves Elemérrel valami nem stimmel. Az orvos erős szívritmus zavart állapított meg és azt mondta, nagy a rizikója annak, hogy a gyerek szíve egyszer-egyszer kihagy, de akár le is állhat bármikor. A fiú egész gyerekkora aggodalomban telt. „Anyum hallani se akart továbbtanulásról, ingázás az állapotom miatt szóba se jöhetett. Maradt Szirák és a helyi istálló, ahová naponta feljártam.

Anyának sajnos igaza lett. 15-16 évesen már komolyabb bajok jöttek. Egyre gyakrabban éreztem, hogy veszettül kalapál odabent a motor, szédültem. 20 évesen megkaptam az első pacemakeremet. Innentől kezdve még jobban kellett figyelnem magamra. Aztán egy  haverom fölrángatott Pestre roma nyelvet és irodalmat tanulni, kollégiumi elhelyezéssel, esetleg leérettségizni… 21 évesen felvettek.”

Végre éltem

"Anyám féltett, volt is miért, hisz nagy volt a rizikó a szívemmel, én viszont végre éltem. Sőt, intenzív tanulás mellett két év alatt szereztem meg az érettségit. Amint lehetett, elkezdtem egy főiskolát, egy fellépésen pedig megismertem Erikát, a páromat” – Bohóc hangja ezen a ponton egészen elérzékenyül. Azt mondja, gyorsan fellobbant köztük a szerelem, otthagyta a kollégiumot és összeköltöztek. „Erikának akkor már volt egy gyereke, és én férfiként akartam felelősséget vállalni értük. Ezért a főiskola mellett dolgozni kezdtem: krízishelyzetbe került fiúgyerekek felügyeletét vállaltam, 12 órás műszakban. Éjszaka GYIVI, nappal főiskola, mellette a család… a betegségem sajnos háttérbe szorult…”

Amikor kiüt a gép, olyan, mintha hozzácsapnának a falhoz

2007-ben mentő vitte Elemért a Haller utcába. Megkapta első defibrillátoros pacemakerét. „Ez olyan szerkezet, ami érzékeli, ha kihagy a szívverés, és automatikusan kiüt. Sajnos egyre többször előfordult. Egy alkalommal négyszer is megütött a kütyü. Brutális élmény, olyan, mintha hozzácsapnának a falhoz. Helyzetem egyre jobban aggasztott.  Elkezdtem utána olvasni a betegségemnek és olyan összefüggésekre jöttem rá, amiket érdemesnek gondoltam orvossal is megosztani. Szereztem egy kontaktot a Városmajorba és besétáltam. Egy hosszúhajú szívsebész fogadott, dr. Gellér László. Rám nézett és elsőként azt kérdezte, zenélek-e. Innentől kezdve jól megértettük egymást. Három hónapon belül két beavatkozást  végzett el rajtam, és jobban is lettem. Így már volt bátorságom saját gyereket vállalni, megszületett Benji…”

Olyan távolinak tűnt a műtét, nem is beszéltünk róla

2016 őszén az orvosnak gyanús lett valami, szívultrahangra küldte Elemért. A lelet elemzésekor hangzott el először, hogy ebből bizony átültetés lesz. „Azt mondták, mielőbb rá kell kerülnöm a listára, mert nem lehet tudni, mikor válik teljesen instabillá az állapotom. Egy héten belül asztalra tettem a góckutatáshoz szükséges összes leletet. A december 18-i bizottsági meghallgatás után rákerültem a listára. Döbbenetes módon, 2 hét múlva, január 1-én megszólalt telefonomon a megkülönböztetett csengőhang. Felugrottam az ágyból, úgy megijedtem. A vonal végéről egy nő azt mondta, készüljek, mert nemsokára érkezik a mentő. Önkívületi állapotba kerültem.

Belegondoltam, hogy itt kell hagynom a kétéves kisfiamat és Erikát. Mindenkit, akit szeretek. És fogalmam sem volt, hogy találkozunk-e még…

 

7-kor betoltak, másik dimenzióba kerültem

"Bent a kórházban egy teljes napig vizsgáltak, hiszen csak a legnagyobb egyezőség esetén hajtják végre a beavatkozást. Családtagjaim egész nap velem voltak, de valósággal sokkolta őket az abszurd műtét. Számukra iszonyatosan ijesztő volt a gondolat, hogy hamarosan kiveszik a szívemet és betesznek helyére egy másikat. Hazaküldtem őket. Nem tudom, miért, én nem féltem. Talán túl gyorsan történt minden.

Hajnal 3-4 körül felhívtam a legközelebbi barátaimat, szerettem volna még a régi szívemmel beszélni velük. Utána zenét hallgattam. Aludni nem tudtam. Lefertőtlenítettek és 7 körül betoltak. Utolsó emlékem, hogy mindenkit arra kérek, ne mondjanak a donorról semmit, ha felébredek. Aztán önkívületi állapotba, másik dimenzióba kerültem. Semmi többre nem emlékszem a műtét előttről. Felébredésemig viszont rengeteg minden történt...."

Utazás a legveszélyesebb határmezsgyén

A 8 órás műtét után nem ébredt fel Puporka Elemér. Próbálták ébresztgetni, de 2 hét kóma lett belőle. Új szíve nem lökődött ki, de szervezete erősen küzdött az életben maradásért. „Mindvégig álmodtam, hosszú és kalandos történet főszereplője voltam. Csodás helyszíneken jártam, hol a szomszéd faluban, hol pedig Amerikában, meg ki tudja még, hol. Zsoldos katona és egyetemista lettem, no és zenéltem. Kapcsolatba kerültem a maffiával, melynek tagjai gondolatokat loptak az emberek fejéből. Hívtak, hogy álljak át az ő oldalukra, de nemet mondtam és elmenekültem. Követtek és végül elkaptak, azt mondták, most végem van. Abban a pillanatban viszont repülőn megérkeztek a katonatársaim és megmentettek. Egy másik jelenetben istennel vitatkoztam. Azt mondta, hogy a cigányság azért olyan szerencsétlen, mert nincs saját istene. Biztatott, hogy keressem meg az istenünket. Nem tudtam, mitévő legyek, ekkor felbukkant párom nagyfia és mindenben segített.

Együtt indultunk el, és meg is találtuk a cigány istent. És ez az isten azt mondta, ne siessek sehová, hisz dolgom van még a Földön…

Ekkor éreztem úgy, hogy ki kell nyitnom a szemem. Ott állt a nővér. Kellett néhány perc, hogy felfogjam, ki vagyok, hol vagyok, miért vagyok. De most már biztosan tudom, hogy itt vagyok.

És szót fogadok az álombéli cigány istennek, hisz tényleg van itt dolgom: fel kell nevelnem Benjit…”