LELKIZŐ

Szerző Doris

Létrehozva: 2023.11.14.
Módosítva: 2023.11.14.

Baleset a Nemzetiben: Ezt mondta Szász Júlia az erkélyről, amiről a mélybe zuhant – fotó

A 28 éves színésznőt jelenleg is kórházban kezelik. Tavaly a Nemzeti Sportnak adott interjújában mesélt az ominózus vastraverzes díszletelemről, amiről lezuhant.

Szász Júlia előszeretettel és izgalommal bújt estéről estére Júlia bőrébe a Nemzeti Színházban, ám a múlt pénteki előadáson súlyos baleset érte a 28 éves színésznőt. Júliát kollégája, Horváth Lajos Ottó tartotta egy kis, vastraverzes erkélyen, amiről már korábban elmondták, hogy veszélyes, igaz, baleset még nem történt az előadás során. Az Üvegtigrisből is ismert színész ekkor váratlanul megszédült, mindketten átestek a korláton, majd a színpad deszkáira zuhantak a körülbelül négy méter magasból.

Szász Júliát jelenleg is kórházban kezelik  (Fotó: Nemzeti Színház/Eöri-Szabó Zsolt)

A közönség nem láthatta a rémisztő balesetet, az ugyanis a takarásban történt, ám az előadást természetesen azonnal megszakították. Mindkét művészt kórházba szállították, a műtét Júlia számára is elkerülhetetlenné vált. Úgy tudni, a fiatal színésznőt végtagsérülésekkel, például lábszárcsont-töréssel operálták. Bár már jobban van, eltart egy ideig, amíg kiengedik a kórházból, nem beszélve a rá váró rehabilitációról, valamint arról, hogy lelkileg is fel kell dolgoznia a történteket.

Tavaly már szóba került az ominózus erkély

Szász Júlia tavaly júliusban egy hosszabb interjúban mesélt a Nemzeti Sportnak az edzéshez, különösképpen a jógához fűződő viszonyáról. A portál újságírója egy adott ponton szóba hozta a Rómeó és Júliát, megemlítve, hogy a két szerelmes nászéjszakájának helyszíne Júlia szobája helyett az a magas traverz, amelyen a baleset is történt.

Ottó és Júlia az ominózus jelenetben (Fotó: Nemzeti Színház/Eöri-Szabó Zsolt)

A színésznő akkor elmondta, valóban magasan van ilyenkor a színpadi partnereivel, mind a Rómeót alakító Herczegh Péterrel, mind Horváth Lajos Ottóval, akivel pénteken a mélybe zuhant.

„Partnerem, Herczegh Péter egy korábbi jelenetben leugrik Júlia erkélyéről, ami nagyjából három méter magasan van. A nász még magasabban zajlik, nem is tudom pontosan, hány méteren lehetünk; szerencsére nem vagyok tériszonyos. Természetesen alaposan kidolgoztunk minden mozdulatot, azt is, amikor Rómeó egy kézzel tartja meg Júliát. Vigyáznunk kell magunkra, vigyáznunk kell egymásra, de Péternek megvan a sportos előélete, korábban vívott” – mesélte Júlia tavaly júliusban, az Instagramon pedig tavaly több olyan fotót is közzétett, amin a szóban forgó erkélyen látható.

Erről az erkélyről zuhant a mélybe Júlia  (Fotó: Nemzeti Színház/Eöri-Szabó Zsolt)

Bodrogi Gyula üzent nekik

A Nemzet Színésze a Borsnak nyilatkozott arról, ha megtudja, melyik kórházban ápolják a kollégáit, első dolga lesz meglátogatni őket.

„Még nyomoznom kell, hogy melyik intézményben kezelik őket, de amint megtudom, sietek be hozzájuk. Persze azért előtte megpróbálok odatelefonálni, hogy megkérdezzem, mit vigyek, mire lenne szükségük. Szeretetből nem lesz hiány, az biztos, sem az én, sem a színház részéről. Egy emberként szurkolunk nekik. A Jóisten segítségével kérem, hogy minél hamarabb gyógyuljanak meg és térjenek vissza hozzánk a világot jelentő deszkákra. Ehhez azonban jókora szerencsére is szükségük van”mondta a Borsnak Bodrogi.

POLITIK

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

A Nemzeti Színházban történt pénteki baleset miatt lemondott Vidnyánszky Attila.

POLITIK

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

A Nemzeti Színházban történt pénteki baleset miatt lemondott Vidnyánszky Attila.

 

 

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott