Váratlan fordulat: Fájdalmas emlékek törtek fel a randevún Jákob Zoltánban

Jákob Zoltán egyre több titkát, vagy inkább emlékét osztja meg az szívéért harcoló hölgyekkel. Ennél fogva mi is egyre inkább átfogó képet kapunk arról, hogy ki is az összmagyarság 39. leggazdagabb embere és kik voltak azok a személyek, akik annak idején alakították a személyiségét és a világról alkotott képét. Természetesen Zoli számára is a szülei voltak a legfontosabb emberek, de mára sajnos mindkettőjüket elvesztette.

„Anyukám volt a mindenem...”

Jákob Zoltán A Nagy Ő hétfői adásának felvételén egy igazán különleges randira invitálta Erikát. Kettejük találkozása végül egy igen érzelmes beszélgetésbe torkollott, ahol bepillantást kaphattunk az üzletember gyermekkorába, melynek legfontosabb és legmeghatározóbb részvevője a mindig mosolygós és vidám édesanyja volt.

- mondta a fiatal lánynak Zoli, aki korábban is éppen őt tisztelte meg azzal, hogy beavatta gyermekkora emlékeibe. „Nekem anyukám volt a mindenem. Ketten voltunk vele mindig, hiszen apukám dolgozott, a bátyám pedig korán elment otthonról. Ő folyton énekelt és jókedvű volt”- mesélt édesanyjáról az első randevújukon Jákob Zoli. A Ripost megkereste a körmös királyt, aki bevallotta, nagyon felkavaró volt két beszélgetés, melyben szóba került az édesanyja.

„Ketten maradtunk egymásnak...”

„Édesapám a börtönigazgató sofőre volt és tényleg rengeteget dolgozott. Gyakran kora reggeltől, késő estig nem láttuk. A bátyám pedig nyolcadik után Budapestre került, vagyis anyukám és én, ketten maradtunk egymásnak. Én mindig bújtam hozzá és a mai napig hálás vagyok neki azért, hogy ilyen érzelmes férfivá válhattam mellette. Olyan valakivé, akit nem feszélyez, ha a kedvese szereti az ölelést és az érintést”- kezdte lapunknak a nagy ő, aki a torkában gombóccal mesélt élete talán legnagyobb fájdalmáról.

„Küzdött és küzdöttünk érte...”

„Édesanyámnak az volt a vágya, hogy apuval együtt Budapestre költöznek és én nagyon szerettem volna ezt az álmát valóra váltani. 

 Küzdött és küzdöttünk érte mi is, de végül...”- mondta Jákob Zoltán, aki már „csak” édesapjának tudta megadni azt, amit mindkettőjüknek szeretett volna.

„Elvesztettük ezt a háborút...”

„Amikor édesanyám elment, úgy döntöttünk, hogy itt Budapesten kísérjük utolsó útjára. Életem legnagyobb és egyben legfájdalmasabb kudarca, hogy elvesztettük azt a háborút a betegséggel szemben és hogy végül a szép családi ház helyett anyukám egy sírkövet kapott a fővárosban. Apukám végül felköltözött és ő már szemtanúja lehetett az igazán nagy sikereimnek. Igyekeztem őt kárpótolni mindenért, amit tőle, tőlük kaptam és bár tudom, hogy anyu is büszke volt rám, annak örülök, hogy apukám tényleg láthatta a felemelkedésemnek”- tette hozzá szomorúan Jákob Zoltán, aki sajnos már édesapját is eltemette.