LOVE

Szerző Doris

Létrehozva: 2023.10.23.
Módosítva: 2023.10.23.

Íme A Nagy Ő legbalhésabb bombázói: Te kit küldenél haza?

Ki az az 5 lány közül, akinek te semmiképp sem adnál rózsát? Szavazz!

Néhány héttel ezelőtt 17 hölgy költözött be a szerelem kastélyába, azzal a nem titkolt céllal, hogy meghódítsa Jákob Zoli szívét. Voltak olyan versenyzők, akiknek álma a legelején összetört, ám a még versenyben lévők intrikát és cicaharcot nem sajnálva küzdenek a körmöskirály kegyeiért úgy, hogy legbelül ők is tudják: az utolsó rózsát és Zoli végső bizalmát csak egyetlen hölgy érdemelheti ki.

Jákob Zoli és a szerelem kastélya Fotó: Markovics Gábor

A pokol már tulajdonképpen a beköltözés napján elszabadult, a Zoliért folyó harc már-már tettlegességig fajult, és bizony vannak olyan lányok, akik azóta sem találják a közös hangot a többiekkel, és akkor még finoman fogalmaztunk.

Az indulatok azóta sem csillapodtak, a második hét ugyanis szépségversennyel indult, amit a lányok véresen komolyan vettek. Leginkább a mezőny legfiatalabb tagja, Nati jött tűzbe, hiszen szent meggyőződése, hogy se szebb, se jobb, se csinosabb nem született még nála ebben az univerzumban. A próba alatt a húszéves egyetemista meg is fogalmazta sarkos véleményét néhány ellenfeléről. Előtte pedig kifejtette, miért nem érzi jogosnak Zoli döntését, mely szerint riválisa, Edina érdemelte ki másodikként a hazatérés kulcsát.

„Lányok, engem tegnap este egy dolog kicsikét felzaklatott. Eléggé váratlanul ért, amikor Edinát szólította ki először és ő kapta meg a hazatérés kulcsát. Szerintem egyáltalán nem érdemelte ki semmivel. Semmivel, de biztosan nem a szép mosolyával! Úgy látom, hogy ő egy alattomos nő. Lehet, hogy másoknak azt mutatja, hogy ő kedves, meg tényleg próbál így barátkozni, viszont én ismerem a nőket és tudom, hogy egyre megy a dolog, Zolira" - mondta a magát remek emberismerőnek tartó lány, aki (valljuk be) nem a nézők és a netezők kedvence, ám nem is azért jött. Őt csak Zoli érdekli.

Nem Nati azonban az egyetlen megosztó személyiség, a Ripost pedig arra vállalkozott, hogy egy szavazást indít a még versenyben lévő lányokkal kapcsolatban. A kommentelők szerint öt olyan versenyző van, akik vagy csupán érdekből vannak a kastélyban, vagy olyan a személyiségük, hogy Zolinak inkább fel kéne húznia a nyúlcipőt.

Szavazni a cikkünk alján tudsz! A kérdés: te kinek nem adnál rózsát Zoli helyében?

Lássuk a mezőnyt!

Nati

A húszéves Nati egy igazi kis boszorkánynak tartja magát, és az biztos, hogy szereti nyomdafestéket nem tűrő hangnemben minősítgetni a nőtársait. Szerinted van még helye a versenyben?

Virág

A 32 éves fitneszmodell sokaknak ismerős lehet, hiszen az előző évadban még Árpa Attila jövendőbelije szeretett volna lenni, ám a színész-producer viszonylag hamar ejtette. Most visszatért, aminek nem mindenki örült.

Maria

Maria egy igazán extrovertált személyiség, nem véletlen, hogy stand-up humoristaként éldegél Budapesten. Az biztos, hogy Zoli egy percig sem unatkozna mellette, de egyesek rendkívül soknak tartják a viselkedését. 

 

Edina

Bár Edina cukrászként dolgozik, a személyisége mégsem édes, legalább annyira imádja ugyanis generálni a feszültséget és a civakodást, mint más enni a képviselőfánkot.

Vivi

Bár Vivi a bemutatkozásában azt prognosztizálta, hogy intelligenciájával és szépségével is leveszi a lábáról Zolit, a lánynak egyelőre nem igazán sikerült kibontakoznia.

Szerinted van még helye a kastélyban?

Itt tudsz szavazni, hajrá!

Szavazás

Szerinted ki távozzon A Nagy Ő-ből?

Nati
35 %
Virág
23 %
Maria
6 %
Edina
27 %
Vivi
9 %

 

 

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka