tóth gabi
MC Hawer szerint ma már nem élne, ha tíz évvel ezelőtt nem jár sikerrel sokadik próbálkozása után elvonókúráján. Huszonnégy éven át volt az alkohol rabja, ami miatt mindenét elveszítette. Nem csak súlyos milliókat, szerelmeket, kapcsolatokat, sőt csaknem a karrierje is véget ért.
Minden oka meglenne MC Hawernek, hogy koccintson egyet évfordulója alkalmából, azonban ezt maximum egy pohár üdítővel teheti. Október elsején tíz éve, hogy megtette az első lépést, és sokadik próbálkozásra bevonult az elvonókúrára, hogy megszabaduljon a több mint két évtizeden át tartó alkoholizmusától. A Ripost-nak ebből az alkalomból mesélt a legnehezebb időszakáról, aminek következményeként mindenét elveszített. Lapunknak idézete fel hogyan lett az ivászat a mindennapjai része.
„Pörgős, örökmozgó típus vagyok, folyamatosan jár az agyam, ami alvászavarhoz vezetett. Azt gondoltam, ha esténként megiszom néhány pohár alkoholt, elzsibbaszt, megszűnik a problémám, ki tudom pihenni magam éjszaka, hogy másnap tudjak dolgozni. Hosszú éveken keresztül ment ez minden áldott nap. Huszonévesen még szívesen jártam bulizni, és idővel azt vettem észre, minden programhoz hozzátartozik az ivászat is” – emlékezett vissza.
Miután MC Hawerként kezdte járni az országot, a fellépések előtt feszültségoldásképpen, a jobb hangulat kedvéért tűntek el a korlátai. Amikor a fia 18 éves lett és megszerezte a jogosítványát, gyakran ült édesapja helyett a sofőrülésbe, ami már abban sem gátolta, hogy napközben is igyon. Közben szervezete hozzászokott az alkoholhoz, és az élethelyzete sem tettek jót függősségének.
Az utolsó időszakban olyan párom volt, aki szintén piált. Ott volt a hűtőben a sör, a tömény, és együtt ittunk.
„Miki, a társam (Benyó Miklós – a szerk.) próbált figyelmeztetni, hogy komoly problémáim vannak, de nem ismertem el. Ő vitt el egy magán addiktológushoz (Az addiktológia a függőségekkel (addikciókkal) foglalkozó orvosi szakterület, legismertebb területei a kémiai-szer használat (alkohol, drog, gyógyszer) valamint a viselkedési addikciók (munka-, szerencsejáték– vagy társfüggőség) kezelése. – a szerk.), de utána ugyanúgy folytattam az addigi életvitelemet” – mesélte lapunknak.
Hawer elvesztette az önkontrollt, folyamatosan hajszolta azt a mámort, amit az ital adott számára. Végül ő maga döntött úgy, hogy elvonóra megy, azonban az első próbálkozásai nem jártak sikerrel.
„Megpróbáltam segítség nélkül leszokni, de fél nap nem ivás után epilepsziás rohamot kaptam, leborultam a széktől, összeestem, a párom hívott mentőt, és a pszichiátrián, tértem magamhoz. Kétszer jártam meg a zárt osztályt, mégsem vettem komolyan a jeleket. De olyan is előfordult, amikor a fiammal éltem, hogy részegen elestem a lakásban, megsérültem és a gyerekem vérbe fagyva talált rám. A színpadon is gyakran felejtettem el a szövegem, elakadtam a rappelés közben, és a produkciónk is veszélybe került. Bennem volt a szándék, hogy le kell állnom, de a függősségem sokkal erősebb volt. A mámoros állapotban nem tudja felmérni az ember, hogy a halál felé tart.”
Végül rendkívül eldurvult a helyzet, az utolsó bevonulásom előtti két hétben már enni sem tudtam, folyamatosan öklendeztem, a reggeli feleseket rendre kihánytam, nagyon legyengültem.
„Egy meg nem állítható folyamattá vált, aminek nem akartam és nem is láttam a végét” – idézte fel a drámai időszakot.
MC Hawer 2013. október elsején, önszántából lépett be a kórház ajtaján, remélve, hogy sok-sok sikertelen próbálkozása után végül megszabadul alkoholizmusától. Ennek már tíz éve. Óriási szerencsének tartja, hogy az egészsége nem látta kárát a 24 éven át tartó italozásnak, mégis volt, amit elveszített…
„Egy évembe telt, mire megszűnt az alkohol utáni sóvárgásom. Ha mégis eszembe jutott, el kellett terelnem a gondolataimat, nehogy visszaessek. Sokat segített, hogy sem a társam, sem a sofőrünk nem fogyaszt alkoholt, így mindig olyan közegben voltam, ahol senki nem tudott visszarántani.”
Szerelmeket, kapcsolatokat, az egzisztenciámat és sok-sok milliót veszítettem, csaknem a karrierem is ráment.
„De semmit sem csinálnék másképpen, mert nekem ez egy nagy tanulópénz volt. Ha akkor ott nem állok le, ma már nem élnék. Meg lehet találni az életben a szépségeket, nekem is sikerült. Ennek már tíz éve” – mondta lapunknak.