0°C
15°C

Katalin, Kitti névnapja

RETRO RÁDIÓ

Zámbó Árpy kitálalt: Jimmy sírja évtizedes titkokat rejt, a legenda haláláról is árulkodik

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2026. 04. 30. 06:00

Idén január 2-án volt a legendás magyar énekes tragikus halálának 25. évfordulója. Zámbó Jimmy testvére pedig úgy döntött, eljött az ideje annak, hogy elmondja a saját igazságát a testvére életéről. Hamarosan meg is jelenik A halhatatlan testvér című kötet, melyből Zámbó Árpy szemszögéből tárul elénk a király életútja és a titkok, melyekről eddig senki sem mesélt.

Lapunkhoz már eljutott Zámbó Árpy könyvének kézirata, melyben a tragikus sorsú énekes életének alakulását, gyakorlatilag születése percétől követhetjük nyomon. Árpy személye pedig önmagában garancia arra, hogy rengeteg olyan, eddig sosem hallott információ és történés kerül napvilágra, melyeket eddig a feledés jótékony homálya fedett. Hiszen a maga is előadóként tevékenykedő testvér ott volt Zámbó Jimmy első lépéseinél, ahogy mellette állt akkor is, amikor elkövették a hol kisebb, hol nagyobb gyermeki csínyjeiket Tihamérral, Gyurival és időnként a nővérükkel, Mariettával kiegészülve.

Zámbó Jimmy számos titka kiderül
Zámbó Árpy úgy döntött, könyvet ír legendás testvéréről. Hamarosan több titok is napvilágot lát Zámbó Jimmy életéből (Fotó: MW)

Zámbó Jimmy testvére elmondja az igazat

De térjünk is rá a Halhatatlan testvér címmel hamarosan megjelenő kötetre, amit átfutva valóban számos, eddig nem hallott történetre bukkantunk. Ezek egyike a csepeli temetőben álló, monumentális síremlékről szól. Igen, Zámbó Jimmy végső nyughelye első pillantásra sokak számára túlzásnak tűnik, így a család kapott is kritikát bőven a temetés óta eltelt negyed évszázad során. Zámbó Árpy ezért is tartotta fontosnak, hogy egy rövidke fejezetet szenteljen a síremléknek.

Azért van ez a monumentális sírhely is, mert úgy gondolom, és a testvéreim is úgy gondolják, hogy Jimmy megérdemli ezt.

„Nem nagyképűség és nem megjátszás, és „ki, ha én nem?”, hogy Jimmynek ekkora sírhelye legyen. Úgy döntöttünk, hogy ezt mi megcsináljuk. A saját kezünkkel csináltuk azt a sírhelyet, ami most van. Tehát a betonozástól kezdve, az oszlopok fölállításától kezdve mi építettük ezt a mauzóleumot, vagy nem is tudom, hogyan nevezzem. A három fiú testvére, tehát Tihi, Gyuri és én, illetve az én párom, Szilvikém. Sokáig tartott a betonozás, de hál’ Istennek kész lett. És utána jött rá a márványburkolat”meséli a könyvben a Zámbó Jimmy síremlékének eredettörténetét Zámbó Árpy.

Zámbó Jimmy sírját a testvérek építették saját kezükkel
Zámbó Jimmy sírja 25 éve őrzi a család titkait (Fotó: MW)

„Ebben vannak gyerekkori emlékek, felnőttkori emlékek és nem utolsó sorban az, hogy hogyan ment el”

Jimmy testvére ezután egy titokról is fellebbenti a fátylat, vagy legalábbis bepillantást enged a fátyol alá. „Egyébként az egészet mi ketten terveztük Tihivel. Az oszlopoknak pedig jelentősége van, de ezt huszonöt éve nem mondjuk el senkinek, hogy micsoda. Lényeg a lényeg: megbeszéltük, hogy nem egy klasszikus emléket állítunk, és a tizenhárom oszlop mindegyike jelent valamit. Ebben vannak gyerekkori emlékek, felnőttkori emlékek és nem utolsó sorban az, hogy hogyan ment el.”

Lehet, hogy hülyeség, meg morbidnak hangzik, amit most mondok, de én úgy gondolom, hogy az én testvérem méltóképpen lett eltemetve, és méltó emlék lett állítva neki” 

– olvasható a hamarosan megjelenő könyvben.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.