RETRO RÁDIÓ

"Már nem hagyhatom egyedül" - A szörnyű diagnózist követően egy férjből felesége gondozója lett

Létrehozva2025. 08. 11. 10:00

Egy férfi a feleségével - egy évtizeddel a mellrák legyőzése után - újabb, még nehezebb csatával néz szembe. A fiatalon kialakult Alzheimer-kór eleinte kisebb jelekben mutatkozott meg, de hamar veszélyessé vált és felforgatta a család életét.

Amikor Paul Furness tíz évvel ezelőtt támogatta feleségét, Nicola Furnesst a mellrákkal és az dupla masztektómiával folytatott küzdelemben, a pár azt hitte, hogy legnagyobb megpróbáltatásukat már legyőzték. Sajnos egy még nagyobb várta őket, amit Paul csak úgy emleget, mint a csata, amit nem lehet megnyerni.

A diagnózis a család életét teljesen felforgatta.
A diagnózis a család életét teljesen felforgatta (Képünk illusztráció) Fotó:  Pexels

Nicolát 2023 júliusában, mindössze 56 évesen diagnosztizálták fiatal korban kezdődő Alzheimer-kórral, mára már férje lett gondozója, aki nélkül sehová sem mehet. Paul, aki Beverly-ben él, először 2019-ben vette észre Nicola feledékenységét és zavarodottságát, ami először apró jelekben mutatkozott meg. 

Megismételte a kérdéseit, amelyeket nemrég tett fel nekem, és egyszer az autót vezette a lányainkkal, amikor elment a házunk előtt, ahol 25 éve élünk

- számolt be az első jelekről a férfi a Mirror-nak.

Paul hozzátette, hogy ezek mellett voltak veszélyesebb esetek is, mint amikor felesége a gázt bekapcsolta a tűzhelyen, de nem gyújtotta meg, illetve egy ponton már a munka is nehezen ment számára egy új számítógépes rendszer miatt. Egyszer pedig majdnem két órára eltévedt a Primark áruházban, mert összezavarodott a bolt elrendezése miatt.

Nicola elment egy barátja bulijára. Elmondta a barátainak, hogy én vittem oda, majd ivott egy kis alkoholt. Hazafelé az út során a rendőrök igazoltatták és szondáztatták. Átment a teszten, de látták, hogy mennyire zavarodott, és hazavittek.

Amellett, hogy elvesztette a képességét a főzésre, a háztartás rendben tartására és a bevásárlásra, Nicola higiéniai dolgai is feledésbe merültek.

Meg kell fürdetnem, mert bement a zuhany alá alsóneműben. Meg kell mondanom, hogy mit kell csinálni a tusfürdővel és a samponnal. Kimerítő. Nem emlékszik egyszerű dolgokra, mint például a vécé lehúzására. Segítenem kell felöltözni, fogat mosni és bekötni a cipőfűzőjét.

Bár sokan azt hinnék, hogy egy 58 éves nő számára mindez frusztráló, Paul elárult, hogy felesége már túl van azon, hogy tudja, hogy Alzheimer-kóros.

A betegség a lelki és fizikai teher mellett anyagi problémákat is hozott, ugyanis a férfi még nem vonulhat nyugdíjba, hogy gondoskodjon feleségéről.

A legfiatalabb lányom drámaiskolába jár, ez rengeteg pénzbe kerül. Áldozatokra volt szükség. Most nagyon oda kell figyelnem, hogyan kezelem a pénzt.

Ezért volt nagyon fontos a pontos diagnózis megszerzése a család számára, ugyanis ez lehetővé tette Nicola számára, hogy egészségügyi okok miatt nyugdíjba vonuljon, ami jelentősen jobb anyagi helyzetet jelent.

Utálta az egész folyamatot, mert nagyon hosszú és érzelmileg megalázó volt számára. Nézni, ahogy a kognitív tesztek során kérdezik tőle, hogy mennyi öt plusz hét, mi a lányai neve, életkora. Összekeveredett és nem tudott válaszolni. 'Abnormális’ pontszámot kapott.

Paul elismerte, hogy Nicola az elmúlt hónapokban elég sokat visszafejlődött és állapota romlott, ezért próbál minél többet megőrizni belőle.

Nem lesz jobban, rosszabbul lesz. Olyan dolgokat csinálunk vele, mint például a nyaralás, hogy emlékeket gyűjtsünk, de igazából ezek az emlékek nekem és a lányainknak szólnak. Sok fényképet készítünk, és könyvekbe rendezve ő majd emlékezhet a pillanatokra.

A férj azt is elmondta, hogy mint elsődleges gondozó, már nem nagyon tud vele egyedül elmenni sehova.

Már nem hagyhatom egyedül. Egyszer elmentem a fürdőszobába, ő pedig keresett. Egy percre elvesztettem, de az volt életem leghosszabb perce.

Az egyedüllét nem az egyetlen dolog, amiről le kellett mondania, ugyanis focirajongóként négy éve nem ivott alkoholt. Az egyetlen dolog, amire támaszkodik, a futás. Természetesen feleségét is szokta vinni edzőterembe, futni és jógázni is néha.

Teljesen máshol van, mint a többiek az órán, de ez nem számít, az oktatók nagyon kedvesek és sok időt töltenek vele.

Apaként Paulnak egy nagy aggodalma van felnőtt lányai miatt.

Megmutatták, milyen hihetetlenül ellenállóak. A nagyobbik könyvelő lett, a kisebbik pedig elköltözött a drámaiskolába. Egyetlen dolgot nem akartam látni, hogy az anyjuk állapota lerombolja az álmaikat.

Minden párnak vannak álmai és tervei, de Paul úgy látja, hogy ezekkel sokkal korábban kell szembenézniük, mint ahogy tervezték az Alzheimer-kór miatt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.