RETRO RÁDIÓ

"Mindenki, akit szerettem, lassan, napról napra elvész tőlem" – 45 évesen támadta meg az Alzheimer-kór az édesanyát

Létrehozva2025. 06. 28. 12:00

Nemcsak a kegyetlen betegséggel kellett megbirkóznia, de azzal is, hogy mennyien elfordultak tőle.

Szívszorító felismerést osztott meg tünetei megjelenéseiről egy 45 éves nő, aki korai Alzheimer-kórban szenved. A kaliforniai Wofford Heights-i Samantha Walkernél 2025. április 3-án diagnosztizáltak korai Alzheimer kórt, miután aggasztó tünetekkel szembesült. Samantha elmondta a Uniladnek, hogy elkezdett elfelejteni beszélgetéseket még akkor is, ha azok a jelenben zajlottak. Mivel dédnagymamáját Alzheimer kór vitte el, emellett édesanyja is a kognitív hanyatlás tüneteit mutatta 50 éves korában, tudta, hogy nem normális az, ami vele történik, így felkeresett egy orvost.

Samantha korai Alzheimer-kórban szenved: kénytelen elfogadni, hogy a betegség lassan leépíti a kognitív képességeit  Fotó: GoFundMe

Miután számos kivizsgáláson esett át, 45 éves korában Samanthánál is megállapították a betegséget, ami korábban a felmenőit is megtámadta. Teljesen letaglózta a hír.

Az orvosom szó szerint semmilyen információt nem adott nekem, és az egyetlen forrásom a diagnózis megértéséhez a Google volt. Amikor megértettem, hogy ez a betegség most jelentkezett, teljesen összeomlottam

– mondta.

Úgy érezte, elátkozott a családja, és félt, hogy 17 éves fia elveszti őt. 

Mindenki, akit szerettem, lassan, napról napra elvész tőlem, amíg végül olyan leszek, mint egy élőhalott.

Egy ideig eltartott Samanthának, amíg feldolgozta a diagnózist. Most azonban próbál a pozitív dolgokra fókuszálni, például játszik a kutyájával, vagy nézi, ahogy a fia férfivá cseperedik.

A 45 éves nő környezete azonban nem úgy fogadta a hírt, ahogy ő azt gondolta volna.

Eltűntek az életemből, vagy úgy kezdenek bánni velem, mint egy gyerekkel.

Elmondása szerint sokan már régen leírták őt, annak ellenére, hogy kihangsúlyozta: a betegsége még korai stádiumban van és még aktív életet tud élni.

Samanthát megdöbbentette, mennyire kevés támogatást kapott a diagnózisa után, mivel vidéken nincsenek támogató csoportok. Elmondta, hogy a Facebookon rálelt egy ilyen közegre, de azt a csoportot is egy alzheimeres beteg alapította, emiatt idővel elkerülhetetlenül megszűnik, ha nincs egy egészséges ember, aki fenntartsa.

Az asszony most kéthetente kezelésre jár, és egy adománygyűjtő oldalt is létrehozott, hogy a befolyó pénzösszeg fedezze a költségeit, alapvető szükségleteit, lakásfelújítását vagy a számlákat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.