RETRO RÁDIÓ

Azt hitte, csak a migrén – kiderült, visszatért a gyerekként már legyőzött, kegyetlen kór

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2024. 07. 25. 17:00

Először 7 éves korában, majd 23 évesen kapta meg a kegyetlen diagnózist.

Az orvosok állandóan csak az hitték, migrénnel küzd. Kiderült: rákos beteg. A brit Hamish Graham épp ezért a hadak útját járta meg, ami miatt úgy döntött, megosztja történetét és tüneteit, hogy felhívja mások figyelmét arra: időben ismerjék fel a halálos kórt. Graham 23 évesen észlelte először, valami nincs rendben. Gyorsan, sokat fogyott, gyakori fejfájásai voltak, szédült. Az orvosok azonban közölték, ez a covid mellékhatása lehet, majd azt mondták, szimplán migrénes. Miután annyira elgyengült, hogy már járni sem bírt, az anyja rávette egy vérvételre. Ebből vált világossá: leukémiával küzd. Ezen rákos betegség lassan alakul ki, korai szakaszában nincsenek is tünetei így gyakran csak vérvételt követően derül ki a szörnyű betegség. 

Graham kiemelte, deja vu érzése támadt az eredményt követően, miután egyszer már, 7 évesen meg kellett küzdenie egy agydaganattal. Így a hír érhetően megrázta őt pont úgy, ahogy édesanyját, Sarah-t is. 

Traumatikus pillanat volt mindkettőnknek. Minden emlék vissza jött. Az egyetlen jó az volt, hogy a kórházban még mindig dolgoztak néhányan abból az időből, amikor Graham-et ott kezelték évekkel ezelőtt

– idézte fel a második diagnózist az édesanya.

Graham 7 évesen összesen hat hét sugárkezelésen és 18 hónap kemoterápián esett át. Leukémiás kezelése azonban három évig tartott. Helyzetét megnehezítette, hogy az egész előtt hat hétig izolálnia kellett magát a világtól, mivel épp a pandémia közepén történt mindez, 2020-ban. A gyógyulás azonban sikeres volt. Tavaly rákmentesnek nyilvánították. 

Most jól érzem magam, szépen lassan visszatérek a munkához is. Már most is dolgozom igazából, csak nem annyit, mint korábban.

A rákot kétszer is legyőző Graham most pénzt szeretne gyűjteni azon intézeteknek, akik segítették őt a felépülésben. Célja 38 ezer font, közel 18 millió forint elérése – írja a LadBible.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.