tóth gabi
Vivien tündérmeséje igazi rémálommá változott, amikor szíve alatt első gyermekével megtudta, nyirokrákja van. A 24 éves nő élete legszebb hónapjait aggodalom járja át, ám még ebben a helyzetben is pozitívan tekint a jövőbe.
Viviennek olyan hétköznapi álmai voltak csak, mint szerelem, házasság, gyerek, ám pont, amikor már minden összejött volna, szörnyű diagnózist kapott orvosaitól. A kismama 12 hetes terhesen vett észre a nyakán egy csomót, amivel azonnal orvoshoz fordult.
Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de úgy gondoltam, azért felkeresem az orvosom
— kezd bele kálváriájába a fiatal nő, aki orvostól orvosig járt, míg egy szakember végül ki nem mondta a lesújtó diagnózist: Viviennek nyirokrákja van. A daganatból azonnal mintát vettek, melyből kiderült, egy igen agresszív rosszindulatú daganattípusról van szó, melynek egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy jól reagál a kezelésekre.
Rettenetesen lesokkolt, hogy rákos vagyok, miközben a gyermekemet várom
— idézi fel a szívet tépő pillanatokat Vivien, aki azt is elárulja, élete legcsodálatosabb időszaka zajlott éppen akkor, hiszen párjával Krisztiánnal az esküvőjüket tervezték, miközben Vivien szíve alatt már növekedni kezdett szerelmük gyümölcse. Vivien és családja néhány hétre teljesen magába zárkózott, ami ilyenkor természetes, hiszen egy ilyen tragikus hírt először fel kell dolgozni. Krisztián első pillanattól kezdve kedvese mellett állt és mindenben támogatta őt.
Sugárterápiát nem kaphatok a kicsi miatt, de szerencsére már létezik olyan kemoterápia, ami a kicsinek nem árt, így azonnal megkezdhettem a kezelést, hisz ez volt az egyetlen esélyem
— magyarázza Vivien, aki a harmadik kemoterápiás kezelés után végre kimondhatta szerelmének a boldogító igent még akkor is, ha nem pontosan így képzelte el élete nagy napját.
Miközben a fodrászom nekikezdett az esküvői frizurámnak vettük észre, hogy elkezdett hullani a hajam. Azon az estén teljesen elveszítettem a hajam
— emlékszik vissza Vivien, aki azért is hálás férjének, mert Krisztián továbbra is épp olyan gyönyörűnek és kívánatosnak látta, mint előtte és ennek hangot is ad mind a mai napig. Vivien a kezelések után gyengének érzi magát, épp ezért erősen azon gondolkodik, hogy ebben az állapotban, ha mód van rá, inkább a programozott császármetszéssel szeretné világra hozni a kis Olivért mindkettejük biztonsága érdekében. Szerencsére az orvosok szerint a kicsi élete nincs veszélyben, és Vivien szervezete is jól reagál a kezelésekre, így nagy eséllyel Olivér születése után hamar hazamehetnek és igazi családként kezdhetik meg közös életüket. Vivien úgy érzi, a betegségnek köszönhetően most az igazi értékekre tud fókuszálni.
Korábban állandóan stresszeltem mindenen. Most látom mi az, ami igazán fontos. Tudom értékelni a leghétköznapibb dolgokat is
— zárja Vivien, aki párjával együtt már nagyon várja a kicsi érkezését és azt, hogy igazi családdá váljanak. Természetesen Vivien előtt még hosszú út áll a teljes gyógyulásig, de hisz benne, hogy azzal a pozitivitással, ami most benne rejlik és családja szerető támogatásával meg tud birkózni a rá váró hatalmas feladattal.