Létrehozva: 2024.05.31.

Évekig járt a lábával a háziorvoshoz egy nő: kiderült, nem ez volt a legnagyobb probléma

A hölgy élete teljesen megváltozott a diagnózis óta.

Egy anyuka elmesélte, hogyan jött rá, hogy a fertőzött lábujja egy ritka bőrrák szövődménye, miután öt évig folyamatosan a háziorvoshoz járt.

kórház, beteg, kórterem
A nő a kórházban tudta meg, hogy bőrrákja van Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A middlesbrough-i Donna Bointon, aki szenvedett a lábujjbetegségével, elmondta, hogy végül kórházba küldték, ahol kiderült, hogy akrális melanomája van, ami a bőrrák egy formája. A melanoma ritka, és a tenyéren, a talpon, illetve az ujj- vagy lábujjkörmök alatt alakul ki.

Donna elárulta, hogy soha nem gondolta volna, hogy rákos lesz, és a sokkoló diagnózis óta teljesen megváltozott az élete. A James Cook Egyetemi Kórház NHS dolgozója februárban kapta a sorsfordító hírt, hogy akrális melanomája van, miután öt éven keresztül rendszeresen járt orvoshoz.

Öt éven át szenvedtem a lábbetegségem miatt, folyamatosan orvoshoz jártam. Végül elküldtek a kórházba, és felfedezték, hogy akrális melanomám van, ami a körömágy alatt nő. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy rákos lesz, már régóta megvolt ez a fertőzött köröm. Antibiotikumokat szedtem, különböző krémeket használtam, de nem gyógyult meg. Öt év alatt egyre nőtt

- mesélte a hölgy.

Donna elárulta, hogy a lábujja 2019-ben elfertőződött, és orvosi kezelés után eltávolíttatta a körmét, de az állapota nem javult. Elmondta, hogyan kapta meg a diagnózist, miután befejezte a munkáját. Az orvosok amputálták a lábujját, de a rák átterjedt a nyirokcsomóira, és most immunterápiát kap.

A kétgyermekes anyuka családját is sokkolták diagnózis, hiszen a nő korábban aktív volt, most pedig alig tud járni. A hölgy elárulta, hogy fizioterápiára kell járnia, más a cipőt kell viselnie, és teljesen megváltozott az élete. Csak remélni tudja és imádkozik azért, hogy a rák ne terjedjen át valamelyik másik szervére - írja a Mirror.

 

origo.hu

Magyar Péter hangfelvétele: bebizonyosodott, hogy hazudott az exférj

ripost.hu

Megsúgták az égiek, ez a 3 csillagjegy a legjobb szerető!

borsonline.hu

„Sikerült, kisbabánk lesz!” – 46 évesen babát vár Tornóczky Anita

mandiner.hu

Havas Henrik alpári módon rúgott Orbán Viktorba

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

magyarnemzet.hu

Eb-matek: Szoboszlai Dominikék így juthatnak tovább a csoportból

ripost.hu

„Behúzza a hasát” - Melltartóban pózolt Gáspár Evelin, kapott hideget-meleget

ripost.hu

Végre: Ponekker Virágra újra rátalált a szerelem a válás után

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Elég okos vagy, hogy hiba nélkül kitöltsd ezt a tesztet?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

„Áram- vagy vízellátás nélkül maradhatunk” - Háborúra készítik fel a dánokat

KÜLFÖLD

Kiszivárgott részletek: háttéralkuk dönthetik el Európa jövőjét

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

"Nem tudom abbahagyni, hogy megcsaljam a túlsúlyos feleségem - annyira jól szórakozom"

KÜLFÖLD

Lassan nem marad ellenzék: újabb pártot tiltottak be Ukrajnában

KÜLFÖLD

Mi is az az AUR, amiről a Fidesz hallani sem akar?

KÜLFÖLD

Választáson "indult" a mesterséges intelligencia Amerikában, a fejlesztők avatkoztak közbe