Létrehozva: 2022.05.20.

Majdnem meghalt az apuka: Félrediagnosztizálta a háziorvos

Egy kisgyermekes édesapa majdnem életét vesztette, amiért a háziorvosa kétszer is félrediagnosztizálta.

Szerző Ripost

Nathan Bingham először akkor sejtette, hogy valami baja lehet, amikor a fejében és az arcában is nyomást érzett. Kollégái pedig rámutattak, hogy megdagadt az arca. A 29 éves belfasti férfi elmondta, hogy minden alkalommal szédülni kezdett, amikor megpróbált valami nehéz dolgot felemelni. Pedig az a mindennapos munkájához tartozott.

„Körülbelül egy héttel az orrspray használata után észrevettem, hogy a légzésem egyáltalán nem normális. Gondjaim voltak a szilárd ételek fogyasztásával, sőt még a vízivással is. Ismét nagyon aggódni kezdtem, és felvettem a kapcsolatot a háziorvosommal, és könyörögtem, mert tudtam, hogy valami nincs rendben” – kezdte szívszorító történetét Nathan a Mirrornak.

Fotó: Pixabay

Ekkor refluxszal diagnosztizálta, amire antibiotikumot és savlekötő tablettát kapott. A tünetei azonban rosszabbodtak, ami miatt rendszeresen hányt és még el is ájult. Az egyik alkalommal úgy beverte a fejét, hogy agyrázkódást szenvedett és állapotos menyasszonyának kellett kórházba vinnie.

„Azon a héten a kórházban nem tudtam lélegezni, enni vagy inni, kritikus állapotban voltam, és az életemből már csak napokat adtak, ha nem kezdeném el a sürgősségi kemoterápiát. Szerencsére a szervezetem nagyon jól reagált és lassan felépültem. Nem sokkal azután, hogy stabilizálódott a helyzetem, megtudtam, hogy három daganat van a testemben: egy 12,5 cm-es a mellkasomban, egy 8 cm-es a tüdőmben és egy kis 4 cm-es a hasnyálmirigyemben” – mondta az édesapa.

Egy hosszú 12 hetes kemoterápiás kezelés várt rá, amit gyorsan egy 3 hetes sugárterápia követett. Mindennek köszönhetően pedig már a gyógyulás útján jár Nathan. Már sokkal jobban érzi magát, szinte, mintha újra normális lenne. Legnagyobb örömére pedig hamarosan ismét munkába állhat. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?