Létrehozva: 2022.05.23.

Gyász: Újabb magyar katonát temettek el Ungváron

Róbert a háború 4. magyar áldozata.

Szerző Ripost

Drámai: egyre több kárpátaljai áldozata az orosz-ukrán háborúnak. Az elmúlt napokban több, a tűzvonalban elesett férfit kellett eltemetni. 

Fotó: Pixabay

A 29 éves Olekszandr Szerouszovot és a 45 esztendősen elhunyt Magyar Róbertet Ungváron a megyeháza előtti téren, Tarasz Sevcsenko szobránál búcsúztatták. A gyászszertartáson jelen voltak az elhunyt katonák családtagjai, barátaik, ismerősök, a megye és a város vezetése, valamint sok-sok gyászoló ungvári lakos. 

A kegyeletteljes búcsúztatás után a gyászolók katonai tiszteletadás mellett gyalogosan kísérték a két hősi halottat a Kálvária temetőkertbe, ott helyezik ugyanis végső nyugalomra a megyeszékhely azon halottjait, akik az orosz agresszorok elleni háborúban vesztették életüket. 

Ungváron a háború kezdete óta már 18 katonát temettek el. Ebben a parcellában nyugszik Kis Sándor tengerész is. Az áldozatok arcképes fejfái szörnyű látványt nyújtanak. 

Magyar Róbertet a háború első napján sorozták be – írja a Kiszo.net.

Korábban, 2016 és 2019 között már szolgált az ATO-ban (a kelet-ukrajnai hadműveletben) is. A harcok immár negyedik kárpátaljai magyar származású áldozata május 9-én hunyt el ellenséges tűzben a Donyeck megyei Jampil városának közelében. Róbert gránátvető-kezelő volt alakulatánál.

Mint az ismert, az ukrajnai háború első kárpátaljai áldozata szintén magyar gyökerekkel rendelkezett. Az ungvári Kis Sándor két kiskorú gyermeket hagyott maga után. Később még két magyar származású halottról lett tudomásunk. A nagyszőlősi Méhes Valerij és a rahói Varga Eduárd is nagyon fiatalon, huszonévesen vesztek oda az orosz-ukrán háborúban. Magyar Róbert negyedik a sorban. Valamennyi magyar származású áldozat családját gyorstámogatásban részesítette a magyar külgazdasági és külügyminisztérium megbízásából Magyarország Ungvári Főkonzulátusa.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait