kulcsár edina
A hadiözvegy maga jelentette be a közösségi profilján, hogy a tengerészként szolgáló Kis Sándor elesett a csatában.
Meghalt az ukrán-orosz háborúban egy magyar gyökerekkel is rendelkező kárpátaljai katona. A 29 éves Kis Sándor tengerész egy rakéta becsapódása következtében hunyt el. A Bors megtalálta a hősi halott özvegyét, Máriát, aki az elviselhetetlen fájdalma ellenére is készséggel nyilatkozott a lapnak. Mint elmondta: fontosnak tartja, hogy az egész világ megismerje Sándor történetét.
– Az orosz megszállás alatt a Krím-félszigeten volt. 10 éve teljesít szolgálatot az ukrán hadseregben. A terrorellenes alakulat tagja volt. Ocsakov városában tevékenykedett – mondta a Borsnak Mária. – A férjem a hivatásának tekintette a katonaságot. Az életét áldozta a hazáért.
"Néhány perccel a rakétatámadás előtt beszéltünk vele. Amikor a robbanás bekövetkezett, próbáltam Sándort telefonon hívni, de nem lehetett. Akkor még azt gondoltam, csak nincs térerő, neki nem eshetett semmi baja" – fogalmazott az özvegy. Az asszonyt viszont nem hagyta nyugodni, hogy a hitvese egy ilyen ütközet után később sem jelentkezik nála, ezért felvette a kapcsolatot a hadsereggel.
"Megnézték a halottak nevét tartalmazó listát. Sándor nem szerepelt rajta. Beküldtek a sebesülteket ellátó kórházba. A sürgősségi osztályon nem kezelték a férjemet. Amikor ez kiderült, le kellett mennem a halottasházba. 12 elhunyt feküdt ott, köztük nők is. Megnéztem az élettelen testeket, és felfedeztem köztük Sándorét is. Az arca alig volt felismerhető, de a mellén levő névcímke sértetlen maradt. Így oszlott el minden kétségem. Az én férjem halt meg " - csuklott el a hadiözvegy hangja. Mária hisz benne, hogy Sándor áldozata nem hiábavaló.
"Sándor a gyermekei békéjéért áldozta életét. Hiszem, nekem már nincs más feladatom, mint az, hogy megőrizzem az emlékét, és a két kisfiunk álmát megvalósítsam. György és Vaszelij örökké emlékezni fog az édesapjára. Erről gondoskodom" – ígérte meg a gyászoló feleség, aki úgy érzi, soha senkit nem lesz képes úgy szeretni, mint Sándort.
"Büszke vagyok a férjemre! Hiszek a gyermekeim szép jövőjében, a jobb életében, ugyanakkor mérhetetlenül fáj, hogy a fiaink apa nélkül fognak felnőni. A háború tönkretette az életünket, és elvette a hitvesemet" – mondta még Mária.
Sándor szerette hazáját, és hitt benne, hogy tengerészként szebbé teheti a világot. A fiatal katona életében nagy törést jelentett, hogy mintegy hat évvel ezelőtt az édesapja eltűnt. Még azt sem tudni pontosan, hogy Oroszországba utazott vagy csak Kijevig jutott el. Hiába keresték, semmilyen életjelet nem adott magáról, és a mai napig nem került elő.
– Jó testvér volt, és remek apa. Csodás emlékeink maradnak róla – fogalmazott lapunknak szűkszavúan Angelika, Sándor testvére.