KÜLFÖLD

Szerző Ripost

2 hónapja

Azt suttogtuk neki, mennyire szeretjük" - szülei ölelésében halt meg az angyali 5 éves kisfiú

A kisfiú utolsó pillanataiban sem hagyták magára.

Szerző Ripost

Egy ötéves kisfiú szülei karjaiban halt meg egy ritka betegség miatt, amely egymillió emberből csak egyet érint. A kis Sam Liewről kezdetben azt hitték a szülei, hogy csak valami vírust kapott el, azért ment fel a láza. A gyermeknél azonban hamarosan rohamok jelentkeztek, így kórházba kellett szállítani. Sam szülei, Rachel és Jim tehetetlennek érezve magukat csak nézték, ahogy az orvosok próbálták kideríteni, mi a baj.

Az akkor már nem reagáló Samet mesterséges kómába helyezték, és a következő hét hétben minden lehetséges gyógyszert kipróbáltak. Kiderült, hogy a fiúnak egy ritka epilepsziás szindrómája van (FIRES), mely egymillióból egy embert érint, és általában egy kisebb fertőzés, például megfázás indít be. Tragikus módon a megállás nélküli rohamok katasztrofális agykárosodást okoztak, és elmúlt minden esély arra, hogy Sam valaha újra a régi legyen. Hét hét után a gyerek lehetőségei teljesen kifogytak, és az orvosok úgy döntöttek, hogy abbahagyják a kezelést, és leveszik a gépekről. A fiú utolsó pillanataiban is ott volt Rachel és Jim - írja a The Sun.

„A világ legrosszabb dolga volt nézni, ahogy a drága, édes, gyönyörű fiam szenved. Pokoli volt és teljesen összetört, leírhatatlan fájdalmat éltem át" - mondta Rachel. „Azt mondtuk neki, hogy ne ijedjen meg, hanem menjen a fénybe, és ott olyan emberekkel találkozik majd, akik nagyon szeretik őt. A mi gyönyörű kisfiunk az anyukája és az apukája karjában halt meg, miközben azt suttogtuk, hogy szeretjük" - csuklott el az édesanya hangja.

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elhagyta egy városnyi ember adatait a részeg japán

metropol.hu

Tömeghalál: testek hevernek a szórakozóhelyen – Videó!

borsonline.hu

Rémálmok gyötrik Berki Krisztián édesanyját – Az ágya mellett látja fiát

mandiner.hu

A Belvárosban is tarolt a Fidesz-KDNP jelöltje

ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek szerelmet hoz a Rák jegyébe lépő Vénusz júliusban

hirtv.hu

Tizenhét körözött kamiont foglaltak le a rendőrök Nagylakon és Csanádpalotán

travelo.hu

Mozart-golyó csak egy van! A világ egyik legismertebb bombonjának eredete

ripost.hu

Tóth Andi levetkőzött, rajongói nem térnek magukhoz - itt a vadító képsorozat

ripost.hu

Két mozijegy áráért láthatod pucéran a szuperszexi teniszezőnőt

ripost.hu

Ekkor kell felszedni a kertbe ültetett krumplit, mutatjuk a jeleket

ripost.hu

Kiszivárgott: Harry herceg soha nem hoz döntést egyedül

További cikkek

KÜLFÖLD

205 millió forintot fizet egy tajvani milliárdos Karikó Katalinnak

KÜLFÖLD

Angliában élő magyarok: kinti keresettel is megfizethetetlen lett a rezsi

KÜLFÖLD

Rezsicsökkentés német módra: Elzárták a meleg vizet több iskolában is

KÜLFÖLD

Genderőrület és Metoo-mozgalom: Baj van Hófehérkével és a mesés szerelemmel

KÜLFÖLD

Halálos munkabaleset: berántotta a bálázógép a 45 éves férfit

KÜLFÖLD

Brutális baleset: 7-en megsérültek, köztük 5 gyermek

KÜLFÖLD

Választás elé állították Karikó Katalint, így döntött

KÜLFÖLD

Káosz és gyilkosság a melegbár előtt, itt vannak a részletek