Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.09.

„Gyönyörű 2 éves kislányunk álmában elhunyt” – mandulagyulladásnak hitték, két nappal később elveszítették gyermeküket

A szülők teljesen megtörtek kislányuk elvesztése miatt. Felfoghatatlan, ami egyik napról a másikra történt.

A kétéves Wyatt Rose Wheeler családja megsemmisült, miután álmában váratlanul meghalt rövid betegsége után. A tragédia péntek este következett be Walesban.

A 31 éves édesanyja, Laura mesélt arról hogyan élték meg a történteket. A szülők szerdán vitték el elsőként a kislányt orvoshoz. Akkor azt közölték velük, hogy Wyatt valószínűleg mandulagyulladás miatt betegedett le és antibiotikumot írtak fel neki. Azt követően két nappal később meghalt.

„Gyönyörű két éves kislányunk álmában elhunyt. Két nappal korábban mandulagyulladással diagnosztizálták, és úgy tűnt egyre jobban lesz. Egyelőre nem kaptuk meg a válaszokat, amit keresünk, csak annyit tudunk, hogy az élet kegyetlen. Megtörtünk” – kezdte az édesanyja a Daily Star oldalának.

„Tele volt szeretettel és örömmel. Nem vagyok vallásos, de most nagyon remélem, hogy létezik egy menny. Testvéreit is lesújtotta a hír. Szeretünk téged Wyatt” – mondta könnyeivel küszködve az édesanya.

Szerdán a kisgyermek szipogott és néhány napig még megfázottnak tűnt. Amikor pedig nehezen kezdte venni a levegőt, azonnal orvoshoz vitték. Az antibiotikum hatására már jobban érezte magát, sokat aludt és enni is elkezdett. Így a szülők számára felfoghatatlan, ami történt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését