RETRO RÁDIÓ

A családja jelentette be: kórházba került és meghalt a népszerű űrhajós

A családja jelentette be: kórházba került és meghalt a népszerű űrhajós
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 27. 10:15

Szerettei körében érte a halál a houstoni kórházban kéthetes betegséget követõen.

Elhunyt életének 86. évében Alan Bean amerikai űrhajós Houstonban, aki negyedik emberként járt a Holdon 1969-ben az Apollo-12 misszió keretében, s 1973-ban a Skylab űrállomás parancsnoki tisztségét is ellátta - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

"Alan Bean egykor azt mondta, +Nekem van a világon a legszebb életem+" - hangsúlyozta Jim Bridenstine, a NASA új igazgatója. Hozzátette: "Ez egy vigasztaló emlék, miközben gyászoljuk halálát".

A család közlése szerint szerettei körében érte a halál a houstoni metodista kórházban kéthetes betegséget követően.

Bean negyedik emberként a Holdon a Viharok Óceánjának (Oceanus Procellarum) nevezett térségeiben hagyta hátra lábnyomait, mindössze négy hónappal Neil Armstrong 1969 júliusi történelmi Apollo-11-es küldetését követően.

Bean a Holdra szálló egység pilótájaként Pete Conrad asztronauta társával összesen mintegy 31 órát töltött a Holdon, ebből több mint hét órát az űreszközön kívül a Holdfelszínen sétálva, miközben Richard Gordon űrhajós a fejük felett keringő parancsnoki modulban a jövőbeli missziókhoz keresett leszállóhelyeket.

1973-ban Bean az első amerikai űrállomásra, a Skylabre induló második misszió parancsnoka volt. Owen Garriott és Jack Lousma űrhajóstársaival 59 napot töltött alacsony Föld körüli pályán.

1981-ben vonult vissza a NASA-tól, hogy festőművészként dolgozhasson.

Alan Beant felesége, Leslie és korábbi házasságából származó két gyermeke gyászolja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.