Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.29.

A bevándorlóknak csupán 7%-a dolgozik Németországban

Az állam nagy pénzzel támogatja a bátor vállalkozásokat.

A bevándorlóknak mindössze 7 százalékát sikerült munkába állítani Németországban – írta a Szövetségi Munkaügyi Hivatal (Bundesagentur für Arbeit) legfrissebb adatai alapján a Newobserveronline.com.

Ahhoz képest, hogy két éve még csak 54 főt vettek fel a legnagyobb német vállalatok, tavaly pedig “már” 7000 főről írt a német sajtó, ez a szám még így is meglepően magas. Igaz, a menekültáradatból dolgozni hajlandóknak a kormány egyfajta “képzési munkahelyet” ajánlott fel, illetve nem kevés pénzzel támogatja azokat a bátor vállalkozásokat, amelyek létrehoznak ilyeneket.

A “képzési munkahelyen” egyelőre betanítás folyik. Sokakat szoktatni kell az egy helyben végzett nyolcórás munkához és valahogy meg kell magyarázni nekik, hogy mit is kíván tőlük a vállalat.

Nem könnyű velük kommunikálni, mert – mint a berlini migrációs kutatóintézet igazgatója nemrég közölte – a migránsok 40%-a írástudatlan, azaz semmilyen iskolát nem végzett. A középiskolát végzettekről pedig már korábban megállapították, hogy csupán az európai oktatás 6. osztályának szintjén állnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését