kulcsár edina
Kétkezi munkásként napi 10 órákat gürcölt Federico Gatti, aki immár olasz válogatottnak mondhatja magát. Csütörtökön ő volt a Juventus nyerőembere az Európa-liga negyeddöntőjében.
Mesébe illő történet Federico Gatti gyors felemelkedése. A Juventus és az olasz válogatott 24 éves labdarúgója az utóbbi hetekben megragadt a torinói sztárcsapat kezdő tizenegyében. A csupa szív védő csütörtökön fontos, győzelmet hozó góllal hálálta meg Massimiliano Allegri vezetőedző bizalmát a portugál Sporting elleni El-negyeddöntőn (1-0). Pedig bő négy éve még az éjszakai edzések mellett éjt nappallá téve melóznia kellett a családja és a saját megélhetéséért.
Gatti hihetetlen ütemben veszi a ranglétra fokait. 20 éves koráig (2018-ig) a Torino, majd az Alessandria kötelékében csak ide-oda kölcsönadva kallódott az ifiszektorban, majd amatőrként a negyedosztályú Verbaniában kezdte a felnőttpályafutását. Csak 2020 nyarán, 22 évesen lett profi focista, akkor szerződtette az olasz harmadosztályú Pro Patria.
Az első szezonja után lecsapott rá a második vonalban szereplő Frosinone. Négy esztendőre igazolta le 250 ezer euróért (93 millió euró), de fél év múlva már az élvonal óriása, a Juventus játékosa volt, több mint hússzor annyiért. Igaz, a torinóiak tavaly tavasszal még a Frosinonéban hagyták a több játéklehetőség miatt, így az előző szezon végén már a Serie B legjobb belső védőjének választva, olasz válogatottként léphetett a Juve öltözőjébe.
A karrierje elejének hányattatásai miatt Gatti azon kevés futballsztárok egyike, akik kétkezi munkát is végeztek. Apja munkanélkülisége miatt alig 17 évesen otthagyta az iskolát, mert a családjának szüksége volt a keresetére. 2018-ig, 20 esztendős koráig kőműves-segédmunkásként, tetőjavítóként és ablakgyárban gürcölt, de piacon is melózott, naponta kilenc-tíz órán át – hogy aztán késő esténként tréningezzen, éjjel 11-kor jusson vacsorához, és hajnali 3-4 körül már keljen is.
Federico Gattit gyakran hasonlítják egy korábbi Juventus-éra kitűnő védőjéhez, Moreno Torricellihez, aki amatőr focista és asztalos volt, mielőtt 1992-ben szerződtették a Zebrák az ötödosztályú Caratesétől. A sztárklubbal aztán hat év alatt tíz nagy trófeát nyert a fáradhatatlan jobbhátvéd, többek között a Bajnokok Ligájában, az UEFA-kupában és az európai Szuperkupában is csúcsra ért, és tízszer szerepelt az olasz válogatottban.