16°C
30°C

Rozália névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kegyetlenek, Tóth Alex ellen szurkol Szoboszlai és Kerkez

Létrehozva2026. 05. 19. 07:30
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A Liverpool legközelebb vasárnap lép pályára a Premier League-ben, ám akár már kedden biztosíthatja Bajnokok Ligája-indulását. Ehhez szüksége lesz arra, hogy Tóth Alex csapata, a Bournemouth vereséget szenvedjen a Manchester City ellen.

Az Aston Villa elleni 4-2-es vereségét követően a Liverpool visszacsúszott a Premier League ötödik helyére. Az angol klubok kiemelkedő nemzetközi kupaszereplése miatt ez a pozíció is Bajnokok Ligája-indulást ér Szoboszlai Dominikék számára. A helyzet ugyanakkor korántsem megnyugtató: Arne Slot együttese akár még ennél is lejjebb csúszhat a tabellán. A hatodik Bournemouth ugyanis mindössze négy ponttal marad el a címvédőtől, ráadásul Tóth Alex csapatának még két mérkőzése maradt.

Szoboszlai Dominik és Tóth Alex csapata egymás ellen küzd a BL-indulásért
Szoboszlai Dominik és Tóth Alex csapata egymás ellen küzd a BL-indulásért Fotó: Robin Jones - AFC Bournemouth / 

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Tóth Alex ellen szurkol

A Bournemouth-Manchester City találkozót a vendégek FA-kupa döntős érdekeltsége miatt keddre tolták. A hazaiak egy esetleges győzelemmel mindössze egy pontra zárkóznának fel a Liverpool mögé. Így könnyen elképzelhető, hogy Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak ezúttal Tóth Alex csapata ellen kell szurkolnia, ha már az utolsó forduló előtt szeretnék bebiztosítani BL-helyüket.

A lehetséges forgatókönyvek:

  • Ha a Manchester City győz, a Liverpool matematikailag is biztosítja Bajnokok Ligája-indulását.
  • Ha a Bournemouth nyer, akkor egy pontra csökken a hátránya a Liverpool mögött, tehát Szoboszlaiék az utolsó körben nem hibázhatnak
  • Döntetlen esetén a Bournemouth csak akkor előzheti meg a Liverpoolt, ha az utolsó körben legalább hatgólos győzelmet arat, miközben a Liverpool vereséget szenved.

A Liverpoolnak tehát a saját kezében van a sorsa a Brentford elleni utolsó fordulóban, ugyanakkor ez korántsem ígérkezik egyszerűnek. A londoniak számára is komoly tétje lesz a találkozónak, hiszen az Európa-liga indulásért küzdenek.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.