
Itt az újabb nagy leárazás: ezt érdemes tudni a szinglik napjáról
A karácsonyi leárazások, akciók itthon már több helyen elkezdődtek, nemzetközi szinten azonban november 11-én startolnak. Ez a Singles Day, vagyis a szinglik napja.
A szinglik napja itthon is egyre több üzletben a leárazások napja, ám igazán nagy kedvezményekkel külföldi webáruházakból lehet ilyenkor vásárolni. Mutatjuk, mit érdemes tudni erről az akcióról és azt is, itthon kik tartanak ehhez kapcsolódóan leárazásokat.

A szinglik napja eredetileg a kapcsolatokról szólt
Az 1990-es évek elején 4 egyetemista fiú találta ki az egyedülállók vagy szinglik napját, aminek dátuma azért épp november 11-ére esik, mert a sok egyes (11.11.) első ránézésre egy csapat egyedülállóra emlékeztet. Ekkor még Bachelors’ Day-nek, azaz agglegények napjának hívták. Később ezen a napon bulikat is szerveztek az egyetemeken, ahol az egyedülállók ismerkedhettek, így lett november 11-e Single’s Day, vagyis a szinglik napja. A ma már Double 11 névre hallgató „ünnep” azóta hasonló átalakuláson ment át, mint például a Valentin-nap. A kezdetben emberi kapcsolatokról szóló nap ma már a világ egyik legnagyobb internetes kiárusítása lett.
Létezik egy szomorúbb elmélet is a szinglik napja eredetéről
Egy másik történet szerint Mu Guuang Kun az egyedülállók napjának ötletgazdája, akinek barátnője rákban halt meg. A fiú elhunyt kedvese születésnapján gyertyát tett a háztetőkre, hogy így emlékezzen néhai barátnőjéről. A kezdeményezéshez néhány év múlva már egész Kína csatlakozott, és így lett november 11-éből az egyedülállók napja, ami ma már nem más, mint egy óriási shopping ünnep.
Mikor lett a szinglik napjából Double 11?
A szingliségről a vásárlásra először 2009-ben terelődött át az emberek figyelme, amikor egy itthon is népszerű kínai webshop (Alibaba) hatalmas akciókat hirdetett meg a weboldalán ezen a napon. 2012-ben pedig levédették a Double 11 kifejezést, és azóta ezen a néven futnak az „egyedülállók napi” akcióik, amit a magyarok is nagyon kedvelnek.
Itthon is egyre népszerűbb, de Kínában a legnagyobbak az akciók november 11-én
A szinglik napján akár 70%-os kedvezményt is kínálnak a külföldi webáruházak, de vásárlás közben nem árt némi elővigyázatosság, főleg, ha az EU-n kívülről vásárolunk. Először is tartsuk észben, hogy az EU-n kívülről rendelt csomagok nem napok, inkább hetek alatt alatt érkeznek meg. Emellett az sem elhanyagolandó, hogy bármekkora értékben rendelünk csomagot az EU-n kívülről, vámot és áfát is kell érte fizetni, vagyis például, ha ingyenes szállítással rendelünk egy EU-n kívüli országból mondjuk egy 200 Ft-os fülbevalót, azt is vámeljárás alá vetik és áfát (27%) kell fizetni a Magyar Postának. 150 euró feletti érték esetén pedig vámot is fizetni kell. Fontos továbbá, hogy az Európai Unióba érkező csomagok esetében vám-árunyilatkozatot is be kell nyújtani. Ezen kívül nem árt tudni, hogy
- a legtöbb termékből az ilyen akciók esetében darabszám-korlátozás van, ezért nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást;
- mindig pontosan tüntessük fel a szállítási címünket és telefonszámunkat a rendeléskor, hogy biztosan meg is érkezzen hozzánk a csomag;
- az ingyenes szállítással rendelt áruk érkeznek meg mindig a legkésőbb, a futárcéggel rendeltek pedig általában a leghamarabb.
Hol lesznek szinglik napi akciók itthon?
Például a Media Markt és a Douglas is tart szinglik napi leárazást, emellett pedig akciózik 11.11-én az ebike.hu, a BonPrix, az Overland és a CCC is. A legnagyobb leárazások azonban idén is a külföldi, főleg a kínai webshopokban lesznek.






