Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.08.20.

„Csak álltunk és potyogtak a könnyeink” –váratlan öröm érte a végstádiumú rákkal küzdő Lillát

Kriszti 5 gyerek mellett nehezen boldogult a hajával, így bármennyire sajnálta is, meg kellett váljon tőle. Ám esze ágában nem volt kukába dobni: Kriszti úgy döntött Hollósi Lillának adja a haját, hogy ezzel is elviselhetőbbé tegye a halálos beteg édesanya életét.

Hollósi Lilla végstádiumú rákkal küzd és bár a helyzetéhez képest jól van, azért vannak az életében nehezebb pillanatok. És ez most pont olyan. A legjobbkor jött Kriszti felajánlása.

Lilla végtelenül hálás Krisztinek ezért a csodálatos hajzuhatagért Fotó: olvasói

Lilla akkor tudta meg, hogy beteg, amikor megszületett kislánya Lorabella. A fiatal édesanya szervezete jól reagált a kezelésekre, ám kiújult nála a betegség, és akkor már nem lehetett rajta segíteni. Lilla orvosai szerint a napjai meg vannak számlálva. A fiatal nő kívánsága csak annyi, hogy minőségi életet élhessen és sok időt tölthessen kislányával. Nos, Kriszti segítsége jó helyre érkezett! Az 5 gyermeket nevelő édesanya megelégelte a hosszú haja okozta nehézségeket, így úgy döntött, végre levágatja.

5 gyerek mellett ez a hosszú haj kész rémálom. Folyton összekötöttem és nem tudtam úgy ápolni, ahogy szerettem volna

 – kezdi lapunknak Kriszti, aki mielőtt felkereste fodrászát eldöntötte, hogy szeretné valakinek odaadni csodálatosan hosszú haját. Kriszti fodrásza azonnal Lillát ajánlotta, Krisztinek pedig nagyon szimpatikus volt az ötlet, hogy egy nehéz helyzetben lévő édesanyán segíthet.

Szerencsére Krisztinek volt miből adományoznia Fotó: olvasói

Édesanyaként tudtam azonosulni Lillával, így egyből igent mondtam. Mikor eljött a hajért, és meglátta, elsírta magát. Csak álltunk és potyogtak a könnyeink

 – meséli elérzékenyülve Kriszti, aki körülbelül 60 centimétert adott Lillának a saját hajából. A nagycsaládos édesanya abban bízik, élete során még többször is tud hajával másokon segíteni, hiszen neki egy jó darabig még nem lesz szüksége hatalmas hajkoronájára. Természetesen Lilla borzasztóan örült a felajánlásnak.

Kriszti fontosnak tartja, hogy másokon segítsen Fotó: olvasói

Végtelenül hálás vagyok Krisztinek, akinek ezt sosem fogom tudni meghálálni!

 – árulta el érzéseit lapunknak Lilla, aki szeretné, ha Kriszti haját ráépítenék a saját másfél centis hajára, hisz ez a megoldás jóval természetesebb és kényelmesebb lenne számára, mint a paróka. Az édesanya lapunknak elárulta, többször kellett már kínos kérdésekre válaszolnia mikor kislányával játszótéren volt, és jobban örülne neki, ha ezeket a helyzeteket elkerülhetné.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek