tóth gabi
A baloldali politikusok körében a jelek szerint semminek sincs következménye. Felelősségvállalás helyett inkább a bíróságok, az ügyészségek ellen vádaskodnak.
Novák Katalin köztársasági elnök Varga Judit volt miniszter lemondásával a jobboldal példát mutat: ha valaki hibázik, elegánsan távozik. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta erről évértékelőjében:
A távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve.
És a baloldal mit csinál? Nem szóltak a baloldalon Gyurcsány Ferencnek, hogy főnök, hallgasson! Sokadszorra is kiderült, a baloldali politikusok, közszereplők nem arról híresek, hogy vállalnák tetteikért a felelősséget. Íme top7 összeállításunk!
Elképesztő, ahogy Gyurcsány Ferenc nekirontott a bíróságnak, ügyészségnek az elítélt baloldali politikusok ügyében. Azt írta:
Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.”
A bukott miniszterelnöktől persze nem is várhatunk mást. Gyurcsány az őszödi beszéd, a 2006-os brutális rendőrterror után sem vonult vissza, nem kért bocsánatot a szemkilövetésért, az ellene tüntetők jogtalan fogva tartásáért, hogy kormányzása alatt hazudtak éjjel, nappal és becsapták a választókat.
A baloldal vezetője most a momentumos Fekete-Győr Andrást és a DK-s Varju Lászlót veszi védelmében. De védelmezi régi barátját, az adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csabát is.
Íme pár név a legnagyobb port kavart ügyekből, melyek arról szólnak, hogy a felelősségvállalás nem erőssége a baloldalnak.
Gyurcsány Ferencről már szóltunk, de a botránykrónika friss szereplői közt kell említenünk a Klubrádió-főnök Arató Andrást, a bíróságon már elítélt Fekete-Győr Andrást, Varju Lászlót, Czeglédy Csabát, Donáth Lászlót. A „Nokia dobozos” Hagyó Miklós neve pedig a Lánchíd-botrány és ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely felelőssége ügyében került elő. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a momentumos EP-képviselő Cseh Katalin is érintett egy uniós pénzekkel kapcsolatos korrupciógyanús ügyben.
Mint korábban írtuk, Arató András, a Klubrádió elnöke Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondását követően eredetileg Kurvák cseréje címmel írt véleménycikket, amit aztán törölt, de magát nem törölte a baloldali véleményformálók köréből.
Fekete-Győr Andrást, a Momentum volt elnökét másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt, mivel 2018 decemberében az Országházat védő rendőrök felé füstbombát dobott. Viselkedését akkor azzal magyarázta, hogy a füstgránát szerinte esztétikus, lázba hoz, és ad egy hangulatot az egésznek. Fekete-Győrt ugyan bűnösnek mondta ki a bíróság, de nem mond le parlamenti mandátumáról. Fellebbezett az ítélet ellen.
Varju Lászlót is bűnösnek mondta ki a bíróság garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben. A képviselőt 900 ezer forint pénzbírságra ítélte a Fővárosi Törvényszék az ellenzék 2018 decemberi MTVA épületében megvalósított botrányokozása kapcsán, valamint egy független képviselő befolyásolása miatt. Varjunak a bíróság döntése szerint a 474 ezer forintos perköltséget is meg kell fizetnie. Varju fellebbezett az ítélet ellen.
Gyurcsányék kedvenc szombathelyi ügyvédje ellen még 2001-ben emelt vádat az ügyészség adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértésének vétségével. 2002-ben másodfokon 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztették. A korábbi MSZP-s majd DK-s önkormányzati képviselő nem vonult vissza, nem evezett békésebb vizekre. Most egy évek óta húzódó ügy elsőrendű vádlottja. Mint ismeretes, 2019-ben emeltek vádat többek ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, illetve Czeglédy és néhány társa esetében gazdasági csalás miatt is, sok hónapot töltött előzetes letartóztatásban rácsok mögött. Most önkormányzati képviselő, és várhatóan megint indul a helyi választásokon...
A tavaly júniusi első fokú ítéletben kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és testi sértés vétségében találta bűnösnek Donáth László volt evangélikus lelkészt, a Momentumos Donáth Anna édesapját a bíróság. Az egykori MSZP-s politikusra 1 millió forintos pénzbírságot is kiszabtak. A szeméremsértés vétségében korábban hozott döntést a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette, mert az arra vonatkozó magánindítványt a sértett a büntetőeljárási törvényben meghatározott határidőn túl terjesztette elő. De testi sértés miatt másodfokon is elítélték. A bíróság a kiszabott pénzbüntetést 1 millió forint helyett 250 ezer forintban szabta meg. Az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be. Az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
Hagyó Miklóst még 2017. szeptember 29-én ítélte el jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre a Szegedi Ítélőtábla. A táblabíróság hivatali visszaélés és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a volt szocialista főpolgármester-helyettest. Elsőfokon Hagyó Miklós két év felfüggesztettet kapott. Hagyó nevéhez köthető a nokiás doboz kifejezés is, amely a korrupció jelképe lett. A Magyar Nemzet szerint a Lánchíd felújítása körüli botrány kísértetiesen emlékeztet a Demszky–Hagyó–Gyurcsány-korszak idején kirobbant budapesti botrányokra.
A névsorolvasást még hosszasan folytathatnánk akár a kispesti, a zuglói önkormányzati botrány, a Városháza-botrány prominens baloldali szereplőivel. Esetükben is elmondható, felelősségvállalás helyett inkább másokra mutogatnak...