Kozma Imre atya: Nem fogadkozni, cselekedni kell!

Nem iszom többé, megszabadulok tíz kilótól, jó ember leszek, nem eszem édességet húsvétig - ilyen és ehhez hasonló fogadalmakat tettek olvasóink, akiket a Facebookon kérdeztünk, mit fogadtak meg az új esztendőre. Sokan írták azt is, hogy nem tesznek újévi fogadalmat, szerintük nincs értelme. Ezen az állásponton van Kozma Imre atya, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, aki azonban ajánlott a fogadkozás helyett valami mást.

Az új év kezdetén mindenki fogadkozik, min változtat, hogyan él majd jobban, okosabban. Kozma Imre atya azonban azt javasolja: hagyjuk a fogadkozásokat, és inkább cselekedjünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét kérdeztük, hogyan tekint az új esztendő elé.

Ripost: Ön szokott újév fogadalmat tenni?

Kozma Imre atya: Nincs értelme, jó elhatározásokat kár tenni. Mindenki tudja, hogy az ember fogadkozik, és aztán semmi sem változik. Én azt mondom, nem az a döntő, hogy elhatározom: nem akarok többé rosszat tenni. Nem az elhatározással szokott baj lenni, senki se akar rossz lenni. Ne fogadkozzunk, ne ígéreteket tegyünk, attól senki sem lesz jó, ha felismeri a rosszat. 

A jótett jobbá tesz és a rosszat csak a jó cselekedetek győzik le, nem a fogadkozás. Én ezt tartom a jövő legfőbb üzenetének. Győzd le a rosszat jóval! 

Ripost: Szóval önmagában az elhatározás kevés, a jóra törekvésnek cselekedetekben kell megnyilvánulnia?

K. I.: Tudom magamról, hogy ezt meg ezt a rosszat mindig elkövetem. De megfogadom: na majd most! Ez sose sikerül, még a szenteknek se, aki ember, az megtalálja magában a rosszat, de azt csak jóval tudja legyőzni. 

 Ne azzal foglalkozz, hogy tudod legyőzni a rosszat, hanem hogy hol tehetsz jót. Pál apostol is azt mondja: látom a jót, mégis a rosszat teszem. Ismerjük meg, mi bennünk a rossz és mi a jó, és tegyük a jót. Ha jót teszünk, egyszercsak a rosszra nem marad idő.

Ripost: Vészterhes időket élünk, háborúk, válságok sújtják a világot. Ön hogyan látja a jelenlegi helyzetet?

K. I.: E. Suhard bíboros írta: „Korunknak jutott az a megtisztelő föladat, hogy megteremtsük azt a humanizmust, mely a világ mértékére van szabva, de ugyanakkor Isten szándékait tartja szem előtt.” Hogyan is lenne másképpen, ha Isten kimondhatatlanul „nagyobb” és „több” a világnál? Ez a humanizmus azt is jelenti, hogy nem fogad el mindent, amit a világ nyújt neki. El kell utasítania mindazt, ami le akarja beszélni az üdvösségről vagy akadályt gördít az útjába. Mi sem tehetünk másként, de nem is akarunk másként tenni, hogy a keresztény ember éber figyelemmel, szeretettel és részvéttel éljen a világban, küldöttként. 

Ripost: Ön mit remél a 2024-es esztendőtől?

K. I.: Nem remélem, hanem hiszem és tudom, hogy Isten velünk van és szeret bennünket. Az, hogy oda jutott Európa, ahol most vagyunk, az a kereszténységnek is a bűne. Nem képviseljük a kereszténységünket, a keresztény értékeinket úgy, ahogyan méltó lenne. A szeretet kockázatvállalás, ahogyan a hit is, és az egész élet erről szól. A keresztény örökség ezt is jelenti, hogy kockázatot vállalunk egymásért. Az igazi szeretet a tettekről, egymás elfogadásáról szól, a másikért való felelősségről és áldozatvállalásról szól. Boldogságot pedig csakis a szeretet hozhat az életünkbe.