Kozma atya: a szeretet irreális, ok és érdek nélküli érzés

Karácsonykor különösen sok szó esik a szeretetről, de kevesen értik és élik át az érzés lényegét. Előfordul, hogy azt gondoljuk, szeretünk valakit, pedig pusztán érdekközösségben vagyunk vele, a „szeretet” addig tart, amíg a másik a hasznunkra van. De hogyan lehetne meghatározni, mi is az igazi szeretet? A Ripost a szeretet ünnepe alkalmából Kozma Imre atyát kérdezte.

Ripost: Mi kell ahhoz, hogy szeressünk és jól szeressünk?

Kozma Imre atya: Ma sokszor azzal szembesülünk, hogy az ember önző, az önszeretet határoz meg mindent. Ahhoz, hogy az ember közösségben, szeretetben éljen, először is amennyire lehet, meg kell ismernie önmagát. Az önismeret tesz alkalmassá az önnevelésre, mert hiába tudom, mi az igazság, mi a jó, ha nem tudom magam rávenni arra, hogy aszerint gondolkodjak, cselekedjek. Az életünk nem a miénk, hanem azért kaptuk, hogy egymást szolgáljuk, de ehhez szükségünk van a szeretet titkának a megélésére. A szeretet titka pedig abban áll, hogy a szeretet igazol bennünket. Mindegyikünk arra vágyik, hogy a másik ember igazoljon bennünket azzal, hogy ránk figyel, fontosak vagyunk a számára: hogy megszeret bennünket.

Ripost: Érdekes ellentmondás, hogy miközben mindenki boldogságra vágyik, ezért a maga kedvét keresi, azonközben a boldogságot csak a másik ember szolgálata, a feltétel nélküli, önzetlen szeretet hozhatja el. Hogyan oldhatjuk ezt fel?

K. I. atya:  Minden ember arra vágyakozik, hogy szeretettel közelítsenek hozzá, kifejeződjön az, hogy ő fontos Istennek és a többi embernek és ezt csak a szeretet tudja kifejezni, semmi más. Mindenki erre vágyik, és közben olyan önző életet élünk, hogy még a szeretet se tud megérkezni hozzánk. A szeretet irreális érzelem, ami nincs érdemekhez kötve, ok és érdek nélküli. Jézus így tanított bennünket a szeretetre, amikor az életét adta értünk, korántsem az érdemeink okán, hanem szeretetből. Amit feltételhez kötnek, az már nem szeretet. Az ember önmagának tartozik azzal, hogy a másik embert szeresse. Isten nem azért szeret bennünket, mert méltók vagyunk rá, Isten önmagának tartozik azzal, hogy minket szeressen, ő a szeretet istene.

Ripost: Karácsonykor különösen sokan élik meg a magány érzését. Hogyan oldható ez fel?

K. I. atya:  Akit szeretnek, aki szeret, az nem magányos akkor sem, ha épp egyedül van. Akiben nincs szeretet, az nem ismeri fel az élet szépségét, gazdagságát. A szeretet persze egyben kockázatot is jelent, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy viszonzásra vagy jutalomra talál, ugyanakkor felelősséget vállalunk vele a másik emberért. A szeretet lényegét nekem egy nyolcéves fiúcska fogalmazta meg ötven évvel ezelőtt. Amikor azt kérdeztem: gyerekek, mi a bűn, a kisfiú rávágta: a bűn az, amikor valaki csak magára gondol. Ennél jobb megfogalmazás nincs.

Ripost: Jézus azt mondta: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”. Hogyan kell ezt értelmeznünk?

K. I. atya: Azt jelenti: jobban szeressem a másikat önmagamnál, ahogyan Jézus is jobban szeretett bennünket önmagánál és a legnagyobb áldozatot hozta meg értünk. A szeretet azt is jelenti, hogy kész vagyok áldozatra, lemondásra, ezzel tudom kifejezni, nekem az a másik ember mennyire fontos. Akit szeretünk, azért áldozatot hozunk, készek vagyunk érte lemondani arról, ami nekünk fontos vagy ami a miénk. Ez mind egy kis halál, hiszen önmagam ellenében teszem, amit teszek: ez az életre váltott halál. Ez a mindennapi élet gazdagsága. Ha így tudunk egymás felé fordulni, így tartozunk egymással össze, hogy egymást szeretjük, egymásért áldozatot hozunk, egymásért le tudunk mondani dolgokról, akkor működik a közösség. A legkisebb közösségtől, a családtól a legnagyobbig ezen áll vagy bukik minden. Isten maga a szeretet és a szeretet határozza meg az életünket.