tóth gabi
Ugyan mindkét új Nobel-díjasunk más területen szerzett kitüntetést, ám kutatásaikkal komolyan hozzájárulnak a jövő rákkutatásához. Márka Szabolcs magyar származású asztrofizikus szerint már időszerű volt munkájuk elismerése.
Az elmúlt időszak legnagyobb szenzációja, hogy két magyar is kiérdemelte a Nobel-díjat. Karikó Katalin magyar biokémikus és kutatótársa Drew Weismann amerikai mikrobiológus orvosi-élettani Nobel-díjat érdemelt ki az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. Túlzás nélkül állítható, hogy felfedezésük tömegeket mentett meg a világon minden idők egyik leghatalmasabb ellenségével szemben. Krausz Ferenc a díjat Pierre Agostinivel és Anne L’Huillier-vel együtt kapta meg az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát lehetővé tevő attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért.
Márka Szabolcs a New York-i Columbia Egyetem nyíregyházi származású asztrofizikus professzora a Ripostnak méltatta a két Nobel-díjast, és kiemelte, mostani kutatásaikkal mindketten komoly előrelépéseket érhetnek el a rákkutatás tudományában is.
Mindkét magyar Nobel-díjas kitüntetése időszerű volt. Mindkét téma igen bonyolult, és feszegeti a tudomány határait, ám óriási potenciál van mindkét felfedezés alkalmazásában
– kezdte lapunknak a professzor, aki szerint mindkét felfedezés olyan új kapukat nyitott ki, amelyek mindenki életét megváltoztatják. Márka Szabolcs szerint a Nobel-díjban az a legcsodálatosabb, hogy sokszor olyan felfedezések nyerik el, melyeket sokáig hitetlenség övezett.
Karikó Katalin mRNS kutatásainak az igazán nagy alkalmazása a rákterápiában lehet majd, az egy világméretű szerencse, hogy a COVID-19 vészhelyzet megoldására készen állt a technológia. Éppen szükség volt rá, úgyhogy gyorsan megmentette a világot
– magyarázza mosolyogva az asztrofizikus, aki szerint ez egy nagyon fontos kutatás, amit szintén csak nagyon kevesen láttak meg évtizedekkel előre.
Krausz Ferenc Nobel-díjat érő felfedezéseinek technológiáját szintén a rák kutatásban szándékoznak alkalmazni magyar kutatók Szegeden. A nagyon rövid felvillanásokat produkáló lézer elképzelhetetlenül gyors ami először a szakmabelieket kápráztatta el, szinte senki sem gondolta, hogy egy ilyen mortalitású betegség kutatásában fogják sikeresen alkalmazni, ehhez Márka Szabolcs szerint egy igazan kreatív elme kellett. A fizikus szerint a magyar tudósok széles látókörűen gondolkodnak, és a tudományban pont erre van szükség.
Mindketten képesek voltak más területekről tanulni és más területekkel együtt is gondolkodni. Karikó Katalin egy kémikus, Krausz Ferenc pedig fizikus ám mindketten orvosi kérdéseken is gondolkodnak most
– fogalmazta meg gondolatait a tudós, aki szerint az ilyen nyitott gondolkodásmód eredményezi a forradalmi felfedezéseket. Zárásként elárulta, hogy pedagógusként és szülőként is fontos lenne hagyni a gyerekeket bogarászni, felfedezni, és olyan feladatokat adni nekik, amelyeknek nincs ismert megoldása, hiszen ezek fejlesztik a leginkább a gondolkodást és keltik fel a vágyat a világ megismerése iránt.
2017-ben Stockholmban bejelentették, hogy a gravitációs hullámok észleléséért és a LIGO detektor megalkotásáért Rainer Weiss, Barry C. Barish és Kip S. Thorne kapták az azévi fizikai Nobel-díjat. Ehhez a sikerhez jelentősen hozzájárult Márka Szabolcs és felesége, Márka Zsuzsa is, akik mindketten a világ tíz legjobb felsőoktatási intézménye között számon tartott Columbia Egyetem kutatói New York City-ben.