
10 dolog, amit nem tudtál Karikó Katalinról - videó
Az első magyar női Nobel-díjas, Karikó Katalin élete számtalan érdekes fordulatot tartogatott már eddig is. A Ripost összeszedte a legérdekesebbeket.
Karikó Katalin magyar biokémikusnak és Drew Weissman amerikai mikrobiológusnak ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.

A Ripost összeszedett 10 érdekes tényt a friss Nobel-díjasról, íme először videónk:
1. Karikó Katalin 1989 óta dolgozik mRNS-ekkel
Karikó Katalint korábban orvostudományi díjjal tüntette ki a tokiói Keio Egyetem. Indoklásukban akkor azt írták:
Karikó Katalin 1989-ben Amerikában kezdett dolgozni az mRNS-sel, mert meggyőződése volt, hogy az mRNS-t fel lehet használni arra, hogy a sejteket saját gyógyszereik előállítására utasítsa
2. 1985-ben kirúgták a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból
A Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) végzett kutatómunkája eredményeként alma materében védte meg PhD-dolgozatát, 1983-ban avatták doktorrá. Az MTA ösztöndíjasaként az SZBK Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában kezdett el vírusokkal dolgozni.
1985-ben egy leépítéskor elbocsátották, ezután családjával az Egyesült Államokba ment, ahol a philadelphiai Temple Egyetemen szerzett állást.
3. Korábban éhbérért, óránként egy dollárért dolgozott egy amerikai egyetemen
A biokémikus egy korábbi interjújában arról mesélt, hogy Amerikában előbb hét éven át kardiológián kutatott, de amikor ott elfogyott a levegő körülötte, volt egy orvostanhallgató, aki közben agysebészeten rezidens volt, és meggyőzte a tanszékvezetőt, hogy kell molekuláris labor és oda molekuláris biológus. Így kapott életében először labort és fizetést, hogy az mRNS-t kutassa.
Most nem dolgozom laborban, de amikor ott dolgoztam, azt mondta a férjem, hogy a mekis fizetés jobb lenne. Szerinte nagyjából 1 dollárra jött ki az órabérem, az alapján, amit laborban töltöttem, majd itthon dolgoztam, pályázatokat és cikkeket írtam
- így emlékezett vissza életének korábbi időszakára Karikó Katalin.
4. Sokan csak a vakcina anyjának hívják
A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor a Pfizer-BioNtech cégek előálltak az mRNS alapú vakcinával. Azóta sok interjúban, cikkben csak úgy hivatkoznak Karikó Katalinra, mint a "vakcina anyjára".
5. Aszteroidát neveztek el róla
2021-ben tizenöt kisbolygót neveztek el magyar személyiségekről, csillagászokról, fizikusokról és más tudományágak művelőiről. Ekkor kereszteltek el egy aszteroidát is Karikó Katalinról.
6. Pezsgő helyett egy doboz tejcsokoládés mogyoróval ünnepelte a vakcina sikerét
Az amerikai New York Times korábban részletes anyagot közölt Karikó Katalinról. A magyar biokémikus a lap szerint ünneplésképpen nem méregdrága pezsgőt bontott vagy más különleges luxusholmival jutalmazta magát: hanem egy doboz Goobers márkájú tejcsokoládés mogyorót vett magához és az egészet megette – egyedül. Vagyis így, egészen puritán módon ünnepelt Karikó Katalin, miután kiderült, a Covid-vakcina működik.
7. A számtalan szakmai díj mellé járó pénzjutalmat jótékony célra költi
A Brain Bar egyik korábbi interjúból kiderült, hogy Karikó Katalin a végletekig szerény. A hallgatók megtudhatták, hogy még mindig a régi autójával jár és a pénzjutalmakat, amelyeket kap, azon nyomban eladományozza.
8. Tom Hanksszel együtt kapott tiszteletbeli díszdoktori címet a Harvard Egyetemtől
A magyar biokémikus tiszteletbeli díszdoktori címet kapott a Harvard Egyetemtől. Szintén elismerésben részesült a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks is.
Karikóról és Hanksről egy közös kép is készült, melyen az arcukra van írva, mennyire örülnek a különleges és megtisztelő elismerésnek, nem is beszélve a találkozásról.
9. Lánya, Francia Zsuzsanna kétszeres amerikai olimpiai bajnok
Nem felejti a kisújszállási strandot, a kakaós csiga ízét, a kisváros ölelő nyugalmát a ma már Amerikában élő kétszeres olimpiai bajnok evezős, Francia Zsuzsanna. Aki nem Susan, hanem Zsuzsi, hiszen így szólítja őt otthon édesapja, Francia Béla és édesanyja, Karikó Katalin is - írta meg korábban a Magyar Nemzet.
10. Már az autoimmun- és rákos megbetegedések gyógyításán dolgozik
Karikó Katalin nem ül a babérjain, a koronavírus-járvány után is folytatja a kutatásait, ebben látja ugyanis a gyógyítás jövőjét. Szerinte akár még a rákos megbetegedéseket is képesek lesznek gyógyítani és akár megelőzni is, ahogy az autoimmun betegségeket is.
„Az immunrendszer és a vírusok állandóan harcolnak, de amikor bejön az RNS-vakcina, akkor a meccs el van döntve, a vírus ki van ütve„ – mondta a szakember.






