Létrehozva: 2023.10.18.

Emma csodálatos gyógyulása: a 4 éves kislány legyőzte a leukémiát

Testvére mentette meg a halálos beteg Emma életét, tökéletes donornak bizonyult Miron.

Miklós Emma és családja élete örökre megváltozott, amikor 2020-ban a leukémia egy nagyon ritka fajtáját diagnosztizálták a kislánynál. Kezelés nélkül másfél éve maradt az akkor 4 éves kislánynak, de az ebben a betegségben szenvedők túlélési aránya csontvelő-átültetéssel is csupán 50 százalék. Emma kisöccse azonban kivételes donornak bizonyult, így sikerült megmentenie az életét.

Miron és Emma superman jelmezben  Fotó: Facebook/Együtt Emmáért

Miklós Emma szinte újjászületett és azóta ujjongva él át minden pillanatot. Két éve márciusban ugyanis kiderült, hogy a leukémia egyik legritkább és legagresszívebb fajtájában, az úgynevezett (JMML) szenved. Ez a leukémiás esetek mindössze 1 százalékát teszi ki, és kizárólag gyerekeknél alakul ki. Ez a betegség gyakran a máj és lép megnagyobbodását is okozza, emiatt a betegekre a sápadtságon túl például haspuffadás is gyakran jellemző. Emmánál is utóbbit vette észre az apukája, akinek fejében megszólalt a vészcsengő, hogy valami nagyobb gond okozhatja azt, hogy nem képes meggyógyulni egy egyszerű náthából sem. 

Nem sokkal később a vérvizsgálat és csontvelő-biopszia után megkapták a letaglózó diagnózist, és szembesültek vele, hogy az egyetlen reményük, ha minél előbb találnak egy csontvelődonort. A JMML-nél ugyanis nem hatásos a kemoterápia, csakis a csontvelő-átültetés. Szerencséjükre kiderült, hogy legkisebb gyerekük, a 3 éves Miron tökéletes donor, mivel genetikai állománya szinte teljesen megegyezik Emmáéval.

Emma rengeteg időt töltött a kórházban  Fotó: Facebook/Együtt Emmáért

Elkezdték napokban számolni az életet, ugyanis a csontvelő transzplantációt követő 28 napban dől el, hogy a kapott őssejtek megtapadnak-e. A 9. nap után már fellélegezhettek, ugyanis nagyon szépen emelkedett a kislány fehérvérsejt száma, 40 nap után pedig Emma hazatérhetett.

Kezdetben teljesen el kellett különíteni, sterillé kellett varázsolni a szobáját, ami új festést, új bútorokat jelentett, függönyök és szőnyegek nélkül. Új edényekben kellett főzni számára, mert a karcok is veszélyt jelenthettek, és mindent legalább 70 fok felé kellett melegíteni. Lassan pedig elérkezett a következő mérföldkő, a 100. nap, és a vizsgálatok kimutatták, hogy eltűntek a daganatos sejtek.

A kislány legyőzte a szörnyű betegséget  Fotó: Facebook/Együtt Emmáért

Ahogy javult az állapota, fokozatosan csökkentették a gyógyszereit is, és egyre ritkábban kellett járniuk kontrollra.  Nagy öröm volt az is, amikor megjelentek az első új hajszálak Emma fején, és nagy meglepetésre a korábbi szőke tincsek helyett barna lett, mint testvére, Miron. Április végén boldogan ünnepelték Emma 5. születésnapját, majd júniusban, a 365. napon az újjászületése napját. Két hónap múlva pedig, augusztus 30-án a kontrollon az orvosok már azt mondták, kijöttek a gödörből, és ugyan daganatos betegségek esetén csak 5 év után nyilváníthatnak valakit gyógyulttá, a szakemberek szerint immáron maguk mögött hagyták a "szörnyet". 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek