tóth gabi
A 8 éves Vass Laránál 2020-ban diagnosztizálták a leukémiát. A kislány és családja élete ekkor fenekestől felfordult. 1,5 millió dollár. Ennyibe kerül a kislány leukémia elleni komplex kezelése. A pénzt a szüleinek ez év végéig kell összeszedniük.
Lara egy csupa mosoly, életvidám, 8 éves kislány. Minden mosoly és nevetés mögött azonban olyan küzdelmet folytat, mely méltán emeli őt a legnagyobb harcosok közé. Nem címért vagy kupáért zajlik ez a harc, hanem az életéért. A kislányt ugyanis 5 éves korában diagnosztizálták leukémiával. Lara három éves leukémia elleni kemoterápiás kezelésének költsége 1,5 millió dollár, amit a kezelés legvégén kell a biztosító részére megfizetnie a családnak.
Lara és családjának a története nem példa nélküli, hisz az erdélyi szülők egy jobb élet reményében elindultak, hogy kemény munkával és kitartással a lányaiknak jobb életet, biztosabb jövőt adjanak. Floridáig meg sem álltak. A hidegzuhany 2020. május végén érte a családot, mikor a kisebbik lánynál, az akkor még csak 5 éves Laránál leukémiát diagnosztizáltak. Ez a betegség kezelés nélkül három hónapon belül végzetes kimenetelű a gyermekeknél.
"Az egész egy ártalmatlannak tűnő hőemelkedéssel indult, ami nem akart elmúlni, mellette fáradékonyság és sápadtság is megjelent, így ismét bementünk a háziorvoshoz, ahol egy vérvétel után egyenesen küldték is a sürgősségi osztályra, ahol laborvizsgálatot végeztek. Nem volt kérdés, már utalták is be a hematológiai osztályra." – mesélte el lapunknak Melania, Lara édesanyja.
A koronavírus miatt bevezetett korlátozások csak még inkább megnehezítették a dolgukat. Mivel a Covid-19 miatt csak egy szülő lehet bent a kórházban, Lara anyukája telefonon tudta meg a szörnyű hírt.
Teljesen összeomlottam a hír hallatán. Másnap sor került a szükséges mintavételekre, valamint a kezelési terv kidolgozására, a diagnózis felállt: vér és csontvelő rák.
– mondta Meli.
Lara ekkor nagyon rossz állapotban volt, többszöri vér átömlesztésre és vérplazmára, antibiotikumra volt szüksége, közben folyamatosan kapnia kellett a folyadékot, hogy hidratálva legyen.
Két nap alatt össze-vissza szurkálták, de Ő egyszer sem sírt, egy igazi kis hős. A mi hősünk! Eddig is tudtuk, mennyire kemény és kitartó kislány, de itt szembesültem vele igazán, milyen erős valójában.
– részletezte.
A kezelést, amit alig pár órával a diagnózis után meg is kezdtek, majdnem három évesre tervezték. Ennek az önköltsége megközelítőleg 1,5 millió dollár, ami magában foglalja többek között a kemoterápiát, a kórházi kezeléseket, a vérvételeket és a tucatnyi gyógyszert, amit Larának nap, mint nap szednie kell. A sok rossz mellett jó hírt is kaptak, a kezelés az esetek több, mint 90 %-ában használ, a gyermekek meggyógyulnak és minimális a visszaesés esélye is.
Lara mellkasába, sebészeti beavatkozás során egy port katétert ültettek be, ami teljesen a bőr alá helyeztek, így a számára kellemetlen gyakori tűszúrásokat elkerülik. Ezzel csökkenthető a fájdalom és félelem. Ezen a porton keresztül történik a vérvétel, valamint a kemoterápiás kezelések is.
Megkezdtük a szteroidkúrát is a kemoterápiás kezeléssel párhuzamosan. A kapott szteroidoktól Lara izma, lábai, karjai teljesen összeestek. Nem bírt lábra állni. Ölben vittük a mosdóba, sétáltunk vele a házban. Lara ekkora sem hagyta el magát, kúszva elmászott a matracról az asztalig, hogy kirakóst játszhasson az apjával vagy velem. Olyankor, ha ez megtörténik jó napunk van.
– osztotta meg velünk.
Lara kedvenc színe a rózsaszín, mindene az egyszarvú és a kiskutyák. Hisz a tündérekben, a húsvéti nyusziban és a Télapót is sütivel és tejjel várja. Imádja a kirakóst, festeni és alkotni is nagyon szeret, jó testvér, nagyon szereti Mirácskát. Annak ellenére, hogy még csak 8 éves nagyon érett és okos kislány.
Próbáltuk neki elmagyarázni a betegséget, mindazt, amin keresztül kell mennie ahhoz, hogy meggyógyuljon. A kemo mellékhatásairól is beszéltünk neki, könyvet olvastunk, videókat néztünk más hasonló gyerekekről, akik leukémiában szenvedtek. Elképesztő erő van Larában, nem tudom, én ezt felnőttként tudnám-e így csinálni. Felnőtteket megszégyenítő módon viseli a betegségét.
– részletezte.
Orvosok szerint 3 év kemoterápiás, valamint gyógyszeres kezelések sorozatára lesz szükség, amit 10 éves orvosi megfigyelés követ. Mindez abban az esetben, ha a kemoterápiás kezelésekre jól reagál a szervezete.
Sajnos még hosszú és rögös út áll előttünk. Az elkövetkező időszak nemcsak pszichikailag tesz minket próbára hanem anyagilag is. A kezelések, kórházi szolgáltatások árát, a biztosító csak részben támogatja, önerőből képtelenség megfizetni.
– árulta el.
A család létrehozott egy Facebook oldalt és több csoportot is indított, hogy a közösség segítségét kérje ebben az embert próbáló helyzetben. Minden segítséget, legyen az anyagi vagy bármilyen más, szívesen fogadnak.