RETRO RÁDIÓ

Háromszor többet keresünk, mint 2010-ben

WM
Szerző
WM
Létrehozva2023. 07. 26. 07:00

Az elmúlt 13 évben óriási mértékben nőttek a havi bérek. Az átlagkereset 2023 májusában háromszorosa volt a 2010-es adatoknak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb statisztikája szerint 2023 májusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 567 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 391 500 forint volt.

Már harmadjára lett a forint a fizetőeszközünk
Tavalyhoz képest közel 20 százalékkal növekedtek a keresetek. Fotó: MTI

Ez azt jelenti, hogy egy év alatt közel 20 százalékkal nőttek a keresetek. Egész pontosan a bruttó átlagkereset 17,9, a nettó átlagkereset 17,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – ismertette a Központi Statisztikai Hivatal. A reálkereset három százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 21,5 százalékos növekedése mellett.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium a friss jelentés láttán közölte:

Egy átlagos munkavállaló már közel háromszor annyit vihet haza, mint 2010-ben. A kormány az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a munkahelyeket, helyreállítsa a gazdasági növekedést, és támogassa a bérek folyamatos emelkedését. Ehhez legelőször le kell törni és egy számjegyűre kell leszorítani a szankciós inflációt.

A tárca emlékeztetett arra, hogy a kormány már számos intézkedésről döntött: júniustól többek közt bevezette a kötelező akciózást, aminek mértéke augusztustól 10-ről 15 százalékra emelkedik, júliusban pedig elindult az online árfigyelő rendszer

Az utóbbinak köszönhetően a megfigyelt termékek átlagára már 6,7 százalékkal csökkent. A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az intézkedések hatékonyak és eredményesek, a januári tetőzéshez képest már ötödével csökkent az infláció mértéke.

– A családok és a gazdaság védelme érdekében a kormány kétszázezer forinttal megemelte a Szép-kártya kedvezményes keretét, az infláció egyre nagyobb ütemű csökkentése pedig újra megnyitja az utat a reálbérek növekedése előtt – tette hozzá a tárca.

Növekvő bérek, csökkenő infláció

Orbán Viktor miniszterelnök egy júniusi interjúban arról beszélt, hogy megvan az esély arra, hogy az év közepén a bérek növekedése magasabb lesz, mint az árak növekedése. A kormányfő szerint ez azt jelenti, hogy jobban fognak nőni a fizetések, mint ahogyan az árak növekednek. Orbán Viktor kiemelete: az év végére eljuthatunk oda, hogy az embereket már nem éri veszteség, és a következő évben megindulhat felfelé a gazdaság, amivel a családok helyzete könnyebbé válik, mint most.

Egyszámjegyű infláció

Kincses Áron a KSH új elnöke a nyár elején arról beszélt, hogy már a tervezettnél korábban, december előtt egy számjegyűre csökkenhet hazánkban az infláció. Kifejtette: az infláció 25,7 százalékos értéke már 2023. januárban elérte a csúcsot, az emelkedés megtört, az infláció értéke hónapról hónapra csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az előrejelzések szerint a következő hónapokban a csökkenés dinamikája jelentősen gyorsulhat. Kincses szerint az áprilisi hónaphoz viszonyítva havi alapon 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, erre utoljára 2020 novemberében, vagyis két és fél éve volt példa.
 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.