
Kórházigazgató: a béke számunkra azt jelenti, hogy a tudásunk legjavát tudjuk nyújtani
Dr. Óváry Csaba a kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen beszélt erről.
A Digitális Polgári Körök szervezésében megrendezett Háborúellenes Gyűlés kecskeméti állomásán a közönség soraiban ült Dr. Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház igazgatója is.

A vezető orvos Rákay Phillipnek elmondta, hogy bár ebben az évben vette még csak át a nagy múltú intézmény irányítását, a kecskemétiek nagyon nyitottak és támogatóak voltak.
Nagyon fontos szakmai programokat kezdtünk el idén, ezeket nem sorolnám fel, de mindegyik valamiképpen kapcsolódott a gyermekeke, az édesanyák és a nők egészségéhez
- nyilatkozta az intézmény vezetője. A műsorvezető ezt követően a béke és háború kérdésére tért át. Mint mondta: az orvosok a béke hidjai, a világ egyik legszebb hivatása a világon az emberek gyógyítása. Rákay Phillip arra is rákérdezett, hogy mit szól ahhoz Dr. Óváry Csaba, hogy a szomszédban zajló háborúban egymillió ember már életét vesztette.
Erre nehéz mit mondani, de azt gondolom, hogy a mi munkánk és a béke szorosan összetartozik. Az idén három esetben is hármasikrek születtek az általam vezetett kórházban, ennél szebb szimbólumot el sem tudok képzelni a békével kapcsolatban. A béke számunkra azt jelenti, hogy a nap, mit nap a tudásunk legjavát tudjuk nyújtani.
A kecskeméti Háborúellenes Gyűlés kecskeméti műsorát itt tudod visszanézni:
.







