RETRO RÁDIÓ

Eltűnése óta többször is látták, de még mindig nem ment haza

H.Á.
Szerző
H.Á.
Létrehozva2023. 07. 16. 10:30

Szabadon teljesen máshogy viselkedik, mint bezárva.

Ecseren látták legutóbb azt a nimfapapagájt, amelyik megszökött gazdáitól.

Cuki, az eltűnt nimfapapagáj. Ildikó és Attila várják haza szeretett madarukat.
Cuki, az eltűnt nimfapapagáj. Ildikó és Attila várják haza szeretett madarukat. Fotó: Lakner Ildikó és Kalló Attila

Már kétszer is majdnem megfogtam, de nehéz elkapni, mert szabadon teljesen máshogy viselkedik, mint bezárva

– mondta el a Ripostnak Attila, a Cuki névre hallgató tojó nimfapapagáj egyik gazdája.

Cuki csütörtökön szökött meg gazdáitól, Ildikótól és Attilától. Attila éppen otthon tartózkodott, amikor az otthonukban szabadon repkedő Cuki, egy óvatlan pillanatban megijedt és ijedtében kirepült a résnyire nyitott bejárati ajtón.

A szökevénynek ez volt a harmadik sikeres kísérlete. Mivel aranyélete volt gazdáinál, egyelőre nem lehet tudni a szökés okát.

Az eddigi tapasztalataim alapján a papagájok nem mennek messze. A többségük ketrecben van, ezért nem repülnek túl jól. Mivel Cuki egész nap szabadon lehetett a házban, ő az átlagosnál valamivel jobban repül. Ennek ellenére nem hiszem, hogy elhagyná Ecsert

– jegyezte meg Attila.

Eltűnése óta többször is látták Cukit a közelben. Az egyik alkalommal a közelbe lévő fás, erdős rész felett körözött egy ideig. Gazdái azt hitték akkor, hogy leszállt valahol a közelben, de nem így történt.

Később otthonához közel, néhány utcával odébb, egy vezetéken is látták, de akkor sem sikerült őt hazacsalogatni.

Amikor itthon volt, állandóan rajtam lógott, de amióta kirepült, hiába hívogatom a jól megszokott módszerekkel.

Cukinak egyébként több farktolla is hiányzik, ami az eddigiek alapján nem hátráltatja őt a repülésben.

Hiányzik a farktolla, mert becsípte az ajtóba.

A kánikula miatt Cuki is főként a reggeli és az esti órákban repked. Nappal valószínűleg megpihen valahol. Reméljük, hamarosan ismét előkerül és hazamegy gazdáihoz, Ildikóhoz és Attilához.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.